Spanyol győzelem, portugál pontmentés

K. E.K. E.
Vágólapra másolva!
2004.02.19. 13:48
Címkék
Az Ibériai-félsziget két futballnagyhatalma, Spanyolország, és a leendő Eb-házigazda, Portugália is pályára lépett a tegnapi, válogatott összecsapásokkal tarkított napon, méghozzá a helyi szokásoknak megfelelően késő este.
Ám amíg az Eb-n egy csoportba sorsolt két szomszéd közül a hispánok gyengécske játékkal is győzni tudtak a perui együttes ellen, addig a luzitánok erejét, ha nem is haladta meg a dél-amerikaiakhoz képest vitathatatlanul más játékerőt képviselő angol gárda, azért a pontokon meg kellett osztozniuk.
Tamudo húzna el a perui védő mellett
Tamudo húzna el a perui védő mellett
Tamudo húzna el a perui védő mellett
Tamudo húzna el a perui védő mellett
Tamudo húzna el a perui védő mellett
Tamudo húzna el a perui védő mellett
A barcelonai találkozón nagy meglepetésre a hazaiaknál jóval szerényebb képességű együttes, Peru szerzett vezetést. A huszonegyedik percben Mendoza bal szélről játszott középre, ahol Solano maga elé igazította a labdát és Cassilast megelőzve a hálóba helyezett. Kevés hiányzott a még nagyobb meglepetéshez, ugyanis a huszonnyolcadik percben Casillasnak kellett bravúrt érdemlően közbeavatkoznia az újabb perui gól elkerülése érdekében, amikor a felsőkapufára ütött egy labdát. A gól és a gólhelyzet felpaprikázta a hazaiakat, mert előbb szépítettek, majd a vezetést is átvették, amely később egyben a győztes találatnak is bizonyult.
A harmincegyedik percben Etxeberría kapott üresben egy remek labdát a bal oldalon perui védőjét átjátszó Vicentétől és a tehetetlen Ibánez mellett kiegyenlített. Két perccel később az első gól két főszereplője végzett el egy kisszögletet, majd Vicente emelt középre, ahol érkezett Baraja és fejesével szemben ismét tehetetlenek voltak a vendégvédelem.
Az első félidőben tulajdonképpen a gyors gólváltást megelőzően és azt követően is a spanyolok akarata érvényesült, ám ahogy a második félidő egészében, úgy játékukból akkor is hiányzott a tőlük megszokott ötletes, improvizációs és gólveszélyes játék. A perui csapat önmagához képest hellyel-közzel még jól is játszott, ám még így sem tudott egyenrangú partnere lenni az ezúttal igencsak visszafogott teljesítményt nyújtó spanyol nemzeti együttesnek, amelynek ezen az estén két perc önfeledt játék elégnek bizonyult a győzelem megszerzéséhez. Az Eb-re készülő spanyol együttes legközelebb Dániával mérkőzik március 31-én.

A nyári Európa-bajnokság egyik leendő helyszínén, Faro-Louléban is belekezdtek a csapatok, méghozzá a magyar Kassai Viktor sípjelét követően. Az első helyzet a vendégek, egészen pontosan Beckham előtt adódott, amit később Figo egalizált. Már ami a helyzetek illeti – a századik válogatottságát ünneplő portugál világklasszis igencsak elemében volt az egész találkozón –, ám összességében véve még így is elég eseménytelenül telt az eső félidő. Igazán komoly gólveszélyes játék és gólhelyzetek nélkül, igaz a vendégek kapusa, David James még így sem nagyon unatkozhatott, bár nagy bravúrra nem volt szükség tőle.
A második félidő elején rögtön vezetést szereztek a vendégek. Beckham végzett el egy szabadrúgást, ami irányt változtatott Miguelen és Jorge Andrade lábai között elsuhanva hiába volt egészen közel a menteni igyekvő portugál kapushoz, Ricardóhoz, végül a hálóban kötött ki. A hatvankilencedik percig kellett várni az egyenlítő találatra. Szabadrúgást végezhetek el a hazaiak, az elsőszámú rúgójátékosuk, Figót azonban akkor már lecserélték. Bár a szabadrúgás elvégzéshez Deco készült, a labdát végül Pauleta rúgta kapura, amelynek hárítására David Jamesnek nem volt igazából esélye. A mérkőzés hátralévő részében az angolok ragadták magukhoz a kezdeményezést, Beckham vezérletével, de gól már nem született. Így végül igazságos eredmény született és a játék képének megfelelően megosztoztak a csapatok a pontokon.

Spanyolország–Peru 2–1 (2–1)
Barcelona, Olimpiai-stadion, 23 580 néző. V: Bertrand Layec (francia)
G: Exteberría (31.), Baraja (33.), ill. Solano (21.)
Spanyolroszág: Casillas (Canizares, 46.) – Salgado (Raúl Bravo, 46.), I. Helguera, Marchena, Puyol – Xabi Alonso (Albelda, 46.), Baraja (Xavi, 46.), Etxeberría (Joaquín, 46.), Vicente (Luque, 46.) – Valerón, Raúl (Tamudo, 46.)
Peru: Ibánez – Soto Gómez (Salas, 46.), Rebosio, Galliquio (Acasiete, 70.), Hidalgo – Ciurlizza, Zegarra (La Rosa, 65.), Solano (García Mesones, 82.), Mendoza (Farfán, 67.) – Palacios (Quinteros, 74.), Pizarro (Silva, 67.)

Portugália–Anglia 1–1 (0–0)
Faro–Loulé, 27 000 néző. V: Kassai Viktor
G.: Pauleta (69.), ill. Miguel (46., öngól)
Portugália: Ricardo – Paulo Ferreira (Miguel, 46.), Fernando Couto (Beto, 83.), Jorge Andrade (Ricardo Carvalho, 75.), Rui Jorge (Nuno Valente, 46.) – Costinha (Deco, 46.), Petit (Hugo Viana, 83.), Ruí Costa (Tiago, 61.), Luis Figo (Luis Boa Morte, 66.) – Simao (C. Ronaldo, 46.), Pauleta (Hugo Almeida, 79.)
Anglia: James – P. Neville (Mills, 46.), King, Southgate, Ash. Cole (Bridges, 17., Carragher, 86.) – Butt (Hargreaves, 86.), Scholes (Dyer, 46.), Beckham (Jenas, 86.), Lampard (J. Cole, 46.) – Rooney (Heskey, 71.), Owen (A. Smith, 71.)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik