Harcias a Bochum

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
Vágólapra másolva!
2004.02.13. 21:40
Címkék
Lassan két évtizede tartó sorozatnak szeretne szombaton véget vetni a VfL Bochum a Bayern München ellen. A liga egyik legkisebb költségvetésű (23 millió euró) csapata 1985 óta képtelen odahaza megverni a német rekordbajnokot (akkor Stefan Kuntz triplájával kényszerítette térdre a bajor hatalmasságot), és most ha nem is tökéletes, de jó esély kínálkozik a dicső múlt felelevenítésére.
A VfL legutóbb 2003. március 15-én kapott ki a Ruhr-stadionban ("természetesen" a Bayern verte meg, méghozzá 4–1-re), odahaza 564 perce érintetlen Van Duijnhoven hálója, ráadásul a gárdának egyre jobb esélye van a nemzetközi kupaszereplés kiharcolására. Ugyanakkor éppen a holland kapus lehet a derbi egyik kulcsszereplője, hiszen a Hamburg elleni bajnokihoz hasonlóan ismét törött ujjal áll majd a gólvonalra. "Rein kilenc és fél ujjal is az őrületbe kergeti majd a bajorokat, ebben biztos vagyok" – mondta a pesszimistáknak Paul Freier, a Bochum válogatott középpályása. "Mindent érzünk, csak félelmet nem. Amit a Frankfurt és az Aachen tud, a Bochum már régen ismeri. Isten hozta a Bayern Münchent!" – üzent Bajorországba Peter Neururer vezetőedző.Ezeket a hangokat természetesen Münchenben is hallották, és ha másnak nem, doppingszernek feltétlenül fel is használták. "Ellenünk mindig mindenki kinyitja a száját. Most is így van, de beszéljenek csak. Nyerni megyünk Bochumba!" – hangzott a felelet Haszan Szalihamidzsicstől, a müncheniek középpályásától.Bundesliga 1.
A 20. forduló párosítása (zárójelben az első körben elért eredmények). Szombati mérkőzések:
A 20. forduló párosítása (zárójelben az első körben elért eredmények). Szombati mérkőzések:
VfL Bochum–Bayern München (0–2), VfB Stuttgart–Mönchengladbach (1–0), Hamburg– Wolfsburg (1–5), Freiburg–Hertha BSC (0–0), 1. FC Köln–Schalke (1–2), Eintracht Frankfurt–Hansa Rostock (0–3), Hannover–Bayer Leverkusen (0–4). Vasárnapi mérkőzések: Werder Bremen–Kaiserslautern (1–0), 1860 München–Borussia Dortmund (1–3)
Legfrissebb hírek

De Bruyne ismét betalált, Höjlund góllal debütált – simán nyert Firenzében a Napoli

Olasz labdarúgás
8 perce

A Vasas a Puskás Akadémiát, az Ajka a Kisvárdát ejtette ki a Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
2 órája

Női labdarúgó NB I: már az MTK sem hibátlan

Labdarúgó NB I
2 órája

Triatlon: két ötödik hely a kitzbüheli ifjúsági Eb-n

Utánpótlássport
2 órája

Kétgólos kassai vezetés után komáromi győzelem

Minden más foci
2 órája

Kane duplázott, a Bayern alaposan elpáholta a Hamburgot

Német labdarúgás
2 órája

A Villarreal ellen szerezte meg idénybeli első sikerét az Atlético Madrid

Spanyol labdarúgás
2 órája

A Szpari tizenegyesek után kiesett, a Paks öt, a DVTK három gólt szerezve jutott tovább a kupában

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik