A Cronus megy, a MISI jön

DOROS LÁSZLÓDOROS LÁSZLÓ
Vágólapra másolva!
2004.01.02. 20:45
Címkék
"Eldőlt, hogy eddigi főtámogatónk, a Cronus kft. kivonul mellőlünk  tájékoztatott a történtekről Novák Gyula, az MVSC szakosztályvezetője.
– Három éven keresztül állt mellettünk, támogatása nélkül biztosan nem tartanánk ott, ahol most vagyunk. A szponzorálás évente ötmillió forintot hozott a konyhánkra, és ez a mi szintünkön bizony igencsak jelentős összeg. A gondok a nyáron kezdődtek, azóta többször is tárgyaltam Kosik Jánossal, a cég vezetőjével, s ezek a megbeszélések rendre azzal végződtek, hogy életben maradt a remény. Pénzt ugyan ebben a fél évben nem kaptunk, de bizakodtunk. Az elmúlt napokban aztán eddigi főszponzorunk közölte, hogy átgondolta a megállapodást, s a jövőben nem kíván a sportéletben szerepet vállalni."Az együttes január 1-jétől a bajnokságban MVSC-MISI néven szerepel majd, hiszen a klub vezetői megállapodtak a Miskolci Sportiskolával, ahonnan az utánpótlás versenyeztetéséhez kapnak jelentős segítséget. A sportiskolánál folyó kitűnő nevelő-munkát bizonyítja, hogy a felnőttek keretében jelenleg öt MISI-s röplabdázó, Szajkó, Balázs, Juhos, Kovács és Kosik található. Hosszabb távon tehát mindenképpen gyümölcsöző lehet az együttműködés, hiszen a zöld-fehérek a jövőben még fokozottabban akarnak a helyi erőkre támaszkodni. Ugyanakkor azzal is tisztában vannak, hogy sürgető feladatként jelentkezik egy új támogató keresése, hiszen a rendelkezésre álló büdzséből csak júniusig lehet kihúzni…
Legfrissebb hírek

NB III: az újabb vereség után lemondott a Haladás vezetőedzője

Labdarúgó NB II
20 perce

Böndör Márton negyedik lett Lengyelországban

Atlétika
35 perce

Szeretné fájdalmak nélkül élvezni a versenyzést – interjú Erdős Ritával

Egyéb egyéni
50 perce

Amorim az Arsenal elleni vereség után: Bizonyítottuk, hogy bárkit le tudunk győzni...

Angol labdarúgás
1 órája

Váradi Benedek: Magunknak is bizonyítani akartunk

Kosárlabda
1 órája

Vadnai Jonatán: Kitisztult fejjel kellett folytatnom

Egyéb egyéni
1 órája

Kiütötték a Santost, a volt szövetségi kapitány vigasztalta a síró Neymart

Minden más foci
2 órája

Horváth Dávid: Nem ez az igazi, valós arcunk

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik