Ketten még veretlenek

SZŰCS MIKLÓSSZŰCS MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2003.11.26. 22:00
Címkék
Pázsy Ferenc két, Fazekas Mária pedig egy mérkőzésen van túl, s a kettejük összevont mérlege több mint pazar: a három győzelemhez 12:0-s összesített szettarány párosul, vagyis eddig még játszmát sem veszítettek a Luxembourgban zajló olimpiai selejtezőn.
Pázsy a jól sikerült nyitó nap után kedvezô pozícióból várhatja a folytatást (fotó: Farkas József)
Pázsy a jól sikerült nyitó nap után kedvezô pozícióból várhatja a folytatást (fotó: Farkas József)
Pázsy a jól sikerült nyitó nap után kedvezô pozícióból várhatja a folytatást (fotó: Farkas József)
Pázsy a jól sikerült nyitó nap után kedvezô pozícióból várhatja a folytatást (fotó: Farkas József)
Pázsy a jól sikerült nyitó nap után kedvezô pozícióból várhatja a folytatást (fotó: Farkas József)
Pázsy a jól sikerült nyitó nap után kedvezô pozícióból várhatja a folytatást (fotó: Farkas József)
Ennél jobb rajtra nem is nagyon lehetett számítani, más kérdés, hogy – az ellenfelek ismeretében – ez előre kalkulálható volt. Talán csak Pázsynak a szlovén Ignjatovic elleni 4:0-s sikere több annál, amit a papírforma ígért, persze itt sem a győzelem volt kétséges, legfeljebb az, hogy mindezt egyetlen játszma átengedése nélkül abszolválta Pázsy. Ezek után pedig már teljesen természetes volt, hogy a sehol sem jegyzett monacói Loulergue ellenében hasonló mérleggel zárt a Németországban profiskodó s a világranglistán a 81. helyen álló magyar játékos. Az első két fordulóban egyébként a csoport nagyágyúja, az Európa-bajnoki csapattag francia Eloi ugyancsak begyűjtötte a maga két győzelmét – igaz, a brit Baggaley ellen alaposan megizzadt –, így csütörtökön az Eloi, Pázsy, Baggaley hármas vélhetően hatalmas csatát vív majd a továbbjutást jelentő első két helyért. Valamivel könnyebb helyzetben van Fazekas Mária, ugyanis neki nem négy, hanem csak három ellenféllel kell megküzdenie a csoportjában, és a kínai származású ír Gao Jingyivel szemben már be is söpörte az első győzelmét, miként ennek a négyesnek papíron második legjobbja, a fehérorosz Logackaja is. Nagy meglepetés lenne, ha nem ők ketten jutnának tovább a verseny pénteken kezdődő egyenes kieséses szakaszába, a kérdés csupán az – erről hivatott dönteni kettejük csütörtök délelőtti összecsapása –, hogy melyikük startolhat az első helyről.
Miután a világranglistán jóval hátrább található, ebből következően sokkal nehezebb helyzetben van az ugyancsak az athéni kvótáért hacoló Demeter Lehel és Zwickl Dániel. Már a sorsolás pillanatában érezni lehetett, hogy mindkettőjüktől bravúr kell a továbbjutáshoz, amitől a kecskeméti Demeter nem is volt messze az első mérkőzésen: a vb-ezüstérmes belga válogatott egyik erőssége, Philippe Saive ellen végig partiban volt, s ha nem veszíti el a második szettet 9:7-es, a hatodikat pedig 7:3-as előnyről, akkor ez a 4:2-es vereség akár győzelem is lehetett volna. A második kanyarban aztán javított, ám ennek igazából akkor lehet értéke, ha csütörtökön sikerülne meglepnie Scsetyinyint, az Európa-bajnoki címvédő fehérorosz válogatott varázslatos védőjét. Nem lesz könynyű… Igaz, ő legalább még reménykedhet, Zwicklnek viszont már ez sem maradt: két meccs után két vereséggel áll a csoportjában, ami azt jelenti, hogy ő már búcsút mondhat athéni álmainak.

Olimpiai selejtező, Luxembourg
Csopormérkőzések

Férfiak. J-csoport. Pázsy–Ignjatovic (szlovén) 4:0 (7, 2, 5, 3), Baggaley (brit)–Loulergue (monacói) 4:0, Eloi (francia)–Loulergue 4:0, Ignjatovic–Baggaley 4:2, Eloi–Baggaley 4:3, Pázsy–Loulergue 4:0 (3, 4, 0, 4). A csoport állása: 1. Pázsy 2 győzelem (8:0), 2. Eloi 2 (8:3), 3. Baggaley 1 (9:8), 4. Ignjatovic 1 (4:6), 5. Loulergue 0
K-csoport. Kuzmin (orosz)–Zwickl 4:2 (8, 4, 7, –8, –8, 8), Bentsen (dán)–Perry (brit) 4:1, Perry–Zwickl 4:2 (10, –7, 9, 9, –9, 7), Bentsen–Kuzmin 4:2. A csoport állása: 1. Bentsen 2, 2. Kuzmin 1 (6:6), 3. Perry 1 (5:6), 4. Zwickl 0
P-csoport. P. Saive (belga)–Demeter 4:2 (–10, 9, 9, 4, –9, 11), Scsetyinyin (fehérorosz)–Apolonia (portugál) 4:0,
Demeter–Apolonia 4:1 (7, –6, 8, 9, 10), Scsetyinyin–P. Saive 4:2. A csoport állása: 1. Csetyinyin 2, 2. Demeter 1 (6:5), 3. P. Saive 1 (6:6), 4. Apolonia 0
Nők. M-csoport. Fazekas–Gao Jingyi (ír) 4:0 (3, 6, 0, 10), Logackaja (fehérorosz)–Gorowska (lengyel) 4:2. A csoport állása: 1. Fazekas 1 (4:0), 2. Logackaja 1 (4:2), 3. Gorowska 0 (2:4), 4. Gao Jingyi 0 (0:4)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik