Az edzők is bűnhődhetnek

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2003.10.29. 22:02
Címkék
Gyulai István, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) főtitkára szerint az edzőket is felelősségre kell vonni az október 17-én kirobbant doppingbotrányban. "Ha bebizonyosodik, hogy az edzők aktívan közreműködtek a tiltott teljesítményfokozó szerek beszerzésében és adagolásában, akkor természetesen el kell gondolkodni azon, hogy miként lehet őket megbüntetni  mondta Gyulai.
Az IAAF szabályzata erre nem ad lehetőséget, ezért a főtitkár szerint az egyik megoldás az lehet, ha az érintett trénerek akkreditációját nem fogadják el a nagy nemzetközi versenyekre. A valóságos összeesküvésként emlegetett doppingbotrányban eddig hat amerikai atlétáról derült ki, hogy modafinilt használt, közülük Kelli White, Chryste Gaines, Sandra Glover, Eric Thomas és Calvin Harrison neve került nyilvánosságra. Négy versenyző – Dwain Chambers, Regina Jacobs, Kevin Toth, John McEwen – pedig állítólag a floridai BALCO laboratórium által előállított tetrahidrogesztrinont (THG) szedte. Robert Wagner az egyik legismertebb menedzser – akinek ügyfelei közé tartozik a párizsi vb-n 100-on és 200-on győztes White, a váltóban olimpiai bajnok Gaines és a vb-második Glover – szerint nem lehet doppingszernek tekinteni a modafinilt, amely nem szerepel ugyan a doppinglistán, de hatása megegyezik a tiltott stimulánsok közé tartozó efedrinével, vagyis csökkenti a fáradtságérzetet."Az Egyesült Államokból Európába érkező versenyzők egyszerűen az időeltolódás miatt használják. A rengeteg kávé helyett szükségük van valamilyen szerre, amely ébren tartja őket. Azért választották a modafinilt, mert az nem szerepelt a tiltott szerek listáján, és még most sincs rajta” – mondta Wagner. A THG kapcsán a Nemzetközi Úszószövetség (FINA) bejelentette, hogy még vizsgálják annak a lehetőségét, hogy újra analizálják-e a júliusi, barcelonai világbajnokság mintáit, az új doppingszerre koncentrálva. Az IAAF a párizsi világbajnokságon levett mintákkal ezt teszi.
Legfrissebb hírek

Közel a megegyezés? A Fradinál már várják a kiszemelt középpályást – sajtóhír

Labdarúgó NB I
7 perce

Magyar arany- és ezüstérem a tatai paratriatlon világkupán

Egyéb egyéni
12 perce

Cseh Sándor: Mindent kiadtak magukból a játékosok

Vizes vb 2025
19 perce

Kispesten újra nagyobbat álmodhatnak – NB II-es felvezetés, 8. rész

Labdarúgó NB II
20 perce

Brazília: lenyűgözte a sztárszörföst Neymar batmobilja

Minden más foci
24 perce

Németh Hunor édesapja elégedetlen fia helyzetével – Esterházy Mátyás is reagált

Légiósok
1 órája

Vizes vb: kínai arany a női szinkronúszóknál

Vizes vb 2025
1 órája

Magabiztos játékkal győzte le a női pólóválogatott az olaszokat, és ott van a négy között

Vizes vb 2025
1 órája
Ezek is érdekelhetik