Beckham és Alpay megúszta

Izsányi SzabolcsIzsányi Szabolcs
Vágólapra másolva!
2003.10.27. 20:26
Címkék
Az UEFA a videofelvételek megtekintése után úgy döntött, hogy nem a játékosok, hanem az angol és a török szövetség ellen indít eljárást a két válogatott isztambuli mérkőzésének szünetében történtek ügyében.
A két csapat azután esett egymásnak az öltözőfolyosón, hogy Alpay és David Beckham kakaskodott az első félidőben és a pályáról lejövet.Az UEFA csütörtökre tûzte ki a tárgyalást, és ezen a meghallgatáson kell a törököknek beszámolniuk arról is, hogyan kerülhettek petárdák a stadionba. Pierluigi Collina játékvezető a jegyzőkönyvében nem említett neveket, ezért indul eljárás a válogatottak ellen. (Beckham köztudottan Collina kedvenc játékosa, ezért elgondolkodtató, hogy nem emelte ki őt és Alpayt.) A két szövetség pénzbírságra számíthat.Angliában a válogatott mellett az Arsenal a fő téma, a bajnoki éllovast ugyanis szóba hozták Vlagyimir Potanyinnal, aki a Chelsea-t felvásárló Roman Abramovicshoz hasonlóan az angol futballban szeretne érdekeltséget. A szintén az olaj- és fémiparból meggazdagodó milliárdos állítólag 120 millió fonttal akarja segíteni az "ágyúsok” új stadionjának felépítését. Az egykori orosz miniszterelnök-helyettes cáfolta a híreket, mondván, esze ágában sincs sportklubba befektetni. Az Ashburton Grove-i stadion építését már az idén el akarja kezdeni a Arsenal, igaz, még nem sikerült előteremteni a munkálatokhoz szükséges teljes pénzmennyiséget.A Highburyben nem mindenkit nyugtatott meg, hogy a csapat a Charlton elleni döntetlennel visszaállt a Premiership élére, a gyatra Bajnokok Ligája-szereplés miatt igen rossz a hangulat az öltözőben. Ráadásul Arséne Wenger menedzser a télen erősíteni sem tud, hiszen a stadionépítés elviszi a pénzt. "Csak akkor lesz új játékosunk, ha Jézuska megajándékoz karácsonykor” – mondta Wenger, akinek le kell mondania a barcelonai Patrick Kluivert megszerzéséről. Az 1.3 millió fontos vételára még megadható lenne, de a heti százezer fontos fizetése már nem. Ráadásul Kluivertet igyekszik lebeszélni az Arsenalról Giovanni van Bronckhorst, aki az Arsenaltól kölcsönbe került Barcelonába.Wenger gondjait tetézi, hogy Patrick Vieira combsérülés miatt legalább három hétig nem játszhat. A francia mellett Martin Keown is a sérültlistán "tanyázik”, a vádlisérüléssel bajlódó középhátvédet még két hétig kell nélkülöznie csapatának. "Reméljük, ennél már csak jobb jöhet. Messze vagyunk a legjobb formánktól, de legalább az vigasztal, hogy így is vezetjük a tabellát” – mondta Thierry Henry, az "ágyúsok” francia csatára.Wenger nem volt elégedett az egy ponttal, még csalással is megvádolta a Charltont. "Matt Hollandot nem is rúgták fel a tizenegyes előtt, hozzá sem értek. Ha én lennék a Charlton edzője, áldanám a szerencsémet. Mindegy, ezen már nem változtathatunk, döntetlen lett a vége” – mondta Wenger, akinek vádjait kikérte magának Holland. "Nem vagyok az a típus, aki magától elesik, sohasem szimuláltam, miért tettem volna ezt vasárnap? Mindent megtettem, hogy talpon maradjak, de nem sikerült, és ezt a bíró is látta” – nyilatkozta Holland.
Legfrissebb hírek

Rali: Jos Verstappen először versenyez murván

Egyéb autó-motor
7 perce

Babosék búcsúztak a római mestertorna nyitó körében

Tenisz
10 perce

Willi Orbán is bekerült a Bundesliga legjobbjai közé az EA Sports FC-ben

Német labdarúgás
25 perce

Ismét legyőzte a Szolnokot, egy lépésre a bronzéremtől a BVSC a férfi vízilabda ob I-ben

Vízilabda
28 perce

A FIFA 2031-től 48 csapatosra növeli a női világbajnokság mezőnyét

Minden más foci
38 perce

Hét meccs után szenvedett vereséget a Hertha

Német labdarúgás
54 perce

Yaakobishvili Áron meghosszabbította szerződését a Barcelonával – hivatalos

Spanyol labdarúgás
57 perce

Vívás: még együtt maradhat a junior férfi párbajtőr-válogatott

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik