Vége a Volán rossz sorozatának

székelyhidi jánosszékelyhidi jános
Vágólapra másolva!
2003.10.23. 23:03
Címkék
A Volán sérültjei közül Csibi, Rajz és Gergely nem jött rendbe, Majoross viszont játéklehetőséget kapott.
Alba Volán FeVita–GKS Tychy (lengyel) 4–2
(0–0, 2–2, 2–0)
(0–0, 2–2, 2–0)

Székesfehérvár, 700 néző. V: Kovács B., Abonyi, Wolf
ALBA VOLÁN: BUDAI – Kangyal (1), Tőkési, Palkovics 1 (1), OCSKAY 1 (1), Gröschl, Ondrejcik, Sille (1), Fedor 1, Rusznyák (2), SIMON CS. 1 (1), Svasznek, Szuna R., Borostyán G., Kovács Cs., Fodor, Barabás, Dunai, Molnár, Majoros. Edző: Branislav Sajban
TYCHY: ZAJACZ – Gwizdz, Smiekowski, SLUSARCZYK (1), Slabon 1, Sarnik 1, Gretka, Szymanski, Adamcsik, Belica, Baginski, Mejka, Sosinski, Krzak, Koszowszki, Fraczek, Zlober, Bober, Woznica. Edző: Pavel Ulva
Kiállítások: 4, ill. 8 perc + 10 perc fegyelmi

Már az első pillanatokban kiderült, hogy nem lesz könnyű ellenfél a lengyel együttes, mert Budai Krisztiánnak több alkalommal kellett hárítania. Öt perc kellett ahhoz, hogy belelendüljenek a hazaiak és össztűz alá vegyék a lengyelek kapuját. Palkovics korongja ment alig mellé, majd Zajacz védett bravúrral. Egy-egy gyors ellenakcióval a lengyelek is foglalkoztatták Budait, Zlober akár a vezetést is megszerezhette volna, szerencsére a fehérvári hálóőr ezúttal is remekelt. A 24. percben Sille korongját már bent látták a nézők, de Zajacz nagy bravúrral ezúttal is elcsípte azt. Fodor kiállítása miatt kétperces hátrányba került a Volán, és ezt a lehetőséget már kihasználta a lengyel együttes: Sarnik öt méterről lőtt kapura, Budai ezt még mentette, de az ismétléssel Sarnik már a kapu jobb oldalába vágta a korongot. Hamar egyenlíthetett volna a Volán, Palkovics előtt nyílott erre lehetőség, de közelről leadott lövése Zajeczről vágódott ki. Nem sokkal később emberelőnybe került a fehérvári együttes és ebből már gól született: Rusznyák átadásából Simon Csaba a bal felső sarokba bombázott. Még ünnepeltek a fehérváriak, amikor a lengyelek Slabon révén váratlanul újra megszerezték a vezetést, majd a 38. percben mintaszerű Ocskay, Palkovics akció végén utóbbi közelről lőtt a hálóba. Az 55. percben megszerezte a vezetést a Volán: Fedor, majd 20 másodpercen belül Ocskay is betalált. A hátralévő időben is kiegyenlített, változatos és jó volt a mérkőzés, de az Alba biztosan tartotta előnyét, amely az Interliga-sorozat első fehérvári győzelmét jelentette.

Mestermérleg
Branislav Sajban:
– A mérkőzés elején nem játszottunk jól, de a végére összeszedte magát a társaság, és sikerült végre egy jó ellenfelet legyőzni.
Pavel Ulva: – Jól kezdtünk, hamar eldönthettük volna a pontok sorsát, de vagy pontatlanul céloztunk, vagy Budai védett kitűnően. Az utolsó harmadban két figyelmetlenségünkkel vesztettük el a találkozót.

A dunaújvárosiak – miként az idén már nem először – két bekapott potyagól miatt kerültek nehéz helyzetbe. Miután a hosszabbításban már nem született gól, ezért következtek a büntetők, amelyek során a mindent eldöntő találatot Ladányi szerezte.

HK Acroni Jesenice (szlovén)–Dunaújvárosi AC 2–3 (1–0, 1–1, 0–1, 0–0, 0–1 – büntetőkkel).
Gólütők: Bali, Peterdi, Ladányi
Legfrissebb hírek

Termék és csomagolás – Patai Gergely publicisztikája

Vízilabda
3 órája

Ez van – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
3 órája

Varga duplája is kevés volt, Portugália győzött; Kós Hubert: Bowman is akarja a világcsúcsot kétszáz háton – én is!

E-újság
3 órája

Szerdai sportműsor: pályán a Veszprém a férfi kézi BL-ben

Minden más foci
3 órája

Szoboszlai Dominik mezt cserélt Cristiano Ronaldóval az öltöző előtt – videó

Magyar válogatott
4 órája

Marco Rossi: Nem szabadott volna kockáztatni, elkerülhető gólt kaptunk

Magyar válogatott
4 órája

Roberto Martínez: Cristiano Ronaldo csapatkapitányhoz méltó teljesítményt nyújtott

Magyar válogatott
4 órája

Varga kettőt fejelt, Cristiano Ronaldo is betalált a Puskás Arénában – videós összefoglaló

Foci vb 2026
4 órája
Ezek is érdekelhetik