Amihez ér, arannyá lesz

A nyolcvanas években még meglehetősen szokatlannak számított, ha egy lány úgy döntött, ő bizony ha törik, ha szakad, focizni fog. Birgit Prinz abban a kivételes helyzetben volt, hogy nem kellett megküzdenie a szüleivel, hanem egyenesen támogatást kapott tőlük. A Prinz család feje futballőrült volt, a legnagyobb problémáját az jelentette, hogy szabadidejében nem volt kivel játszania. Egyszer, csak úgy unaloműzésképp, úgy gondolta, próbára teszi a lányát, és ettől kezdve nem volt megállás. Birgit nagyon ügyesen terelgette a labdát, és lassan ugyanolyan megszállott híve lett a sportágnak, mint az édesapja.
"Minden szombaton ott ültünk a tévé előtt apuval, és focit néztünk. A Frankfurt mérkőzéseit például kivétel nélkül láttam. De nem szurkoltam az Eintrachtnak, sőt másik csapatnak vagy játékosnak sem, engem az összecsapások érdekeltek. Mindegy, ki kivel játszott, a futball volt a lényeg” – emlékezett vissza a kezdetekre napjaink talán legjobb női játékosa.
Birgit Prinz egy idő után megunta, hogy csak az édesapjával passzolgathat, és elkezdett játszótársakat keresni. Biciklivel járta a környéket, az összes ismerőséhez bekopogtatott, és akit lehetett, elcsábított futballozni. Az iskolacsapatnak természetesen oszlopos tagja volt, és egyre markánsabb célok lebegtek a szeme előtt. "Emlékszem, 1991-ben a tévében néztem a női világbajnokságot. Alig tudtam kivárni, hogy hazaérjek az iskolából, annyira izgatott voltam a meccsek miatt. Addig is tudtam, hogy Németországnak van női válogatottja, de akkor döntöttem el végleg, hogy előbb-utóbb nekem is el kell jutnom oda” – mesélte Prinz.
Erre a pillanatra (mármint a válogatottságra) három évet kellett várnia, 1994. július 27-én Kanada ellen magára ölthette a nemzeti tizenegy mezét. Még nem volt 17 éves… Egy évvel később már helyet kapott a svédországi világbajnokságon ezüstérmes, illetve a hazai Európa-bajnokságon aranyérmes válogatottban, attól az évtől kezdve minden esztendőben nyert legalább egy trófeát!
Eredményesség szempontjából a 2002-es év volt számára a csúcs, akkor ugyanis mindent megnyert, amit csak lehetett.
Az FSV Frankfurttal bajnok és Német Kupa-győztes lett, ráadásképp besöpörte az első alkalommal kiírt UEFA-kupát is (őt választották az Umea elleni finálé legjobbjának), majd átrándult a tengerentúlra, ahol a Carolina Courage-zsal megnyerte az amerikai bajnokságot is (a változatosság kedvéért itt is ő lett a döntő legjobbja, miután a Washington Freedom ellen egy gólt szerzett, egyet pedig előkészített). "Birgit a világ egyik legjobbja. Magas, erős, taktikailag érett, nagyon nehéz megállítani. Az elszántsága pedig mindenkitől megkülönbözteti. Utál veszíteni, és ez nem csupán a meccseen, hanem az edzéseken is érződik rajta” – mondta róla Jay Entlich, a Carolina Courage edzője. Nem csoda az áradozás, hiszen Prinz az első amerikai idényében 15 mérkőzésen 12 gólt és 8 gólpasszt könyvelhetett el, az első nyolc összecsapásán például rendre feliratkozott a "kanadai táblázatra”.
A sikersorozat dacára a FIFA szavazásán nem tudta elcsenni a legjobb női játékosnak járó díjat Mia Hamm elől, az idén azonban aligha lesz riválisa. A világbajnokságon nem volt vetélytársa, az Aranycipőt három gól előnnyel hódította el többek között honfitársa, a vb-arannyal visszavonuló Maren Meinert és a brazil Katia előtt, míg a legjobb játékosnak járó szavazáson a svéd Victoria Svenssont és Meinertet utasította maga mögé. Ez minimum jelzés értékű az év végi szavazások előtt!