Jönnek a maratoni sprinterei

A maratoni táv az újkori olimpiák műsorára Michel Bréal francia akadémikus ötlete nyomán került fel. Az 1896-os ötkarikás játékokon Szpiridon Luisz lett a maratoni futás győztese, igaz, akkor még néhány kilométerrel rövidebb volt a táv a mai 42 195 méternél – ettől függetlenül Luisz azonmód nemzeti hős lett Görögországban. Annyi bizonyos az évkönyvek tanúsága szerint, hogy az 1908-as olimpián már a mai, klasszikusnak számító távon rendezték a maratonit. Ez az első rekord is egyben, mely az amerikai John Hayes nevéhez fűződik. Az olimpiák történetében további három alkalommal jegyezhettek fel a krónikások "világcsúcsot” – pontosabban a világ legjobb eredményét, hiszen a pályák különbözősége miatt a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) korábban nem hitelesítette a legjobb időket. Éppen az idei világbajnokság előtti tanácsülésen született meg a változást elősegítő határozat, melynek értelmében 2004. január 1-jétől a férfiaknál az elmúlt hét végén Paul Tegrat által elért 2:04:55, a nőknél pedig Paula Radcliffe az idén áprilisban, a londoni maratonin futott 2:15:25-ös eredménye számít majd világcsúcsnak. (Már ha megélik január elsejét.)
De kanyarodjunk vissza a hőskorba, hiszen a finn Hannes Kolehmainen 1920-as antwerpeni ideje, a 2:32:36 is mérföldkő volt a táv történetében. Csakúgy, mint Jim Peters 1952 és 1954 közötti négy rekordjavítása. A brit legjobb eredménye 2:17:40 óra volt. Aztán jött az etióp császár testőre, Abebe Bikila, aki az 1960-as római olimpián 2:15:17-tel nyert, nem mellesleg mezítláb végigcsattogva a Via Appia macskakövein… Négy évvel később, bár közben háromszor is megjavították a legjobbját, az etióp ismét remekelt: Tokióban már futócipőt húzott a siker érdekében, és 2:12:12-vel diadalmaskodott. Csak összehasonlításképpen: a magyar férficsúcsot 2:12:10-zel tartja Szűcs Csaba 1993 óta…

Bikila után az ausztrál Derek Clayton volt a következő duplázó (2:08:34 a legjobbja 1969-ből). Ezután hosszú szünet következett, holott a hetvenes- nyolcvanas években már kezdett nagyon divatossá válni a maratoni futás. Az egészséges életmód nyugati térnyerésével egyre többen vállalták el a nagy kihívást, és a sportszergyártók is megérezték a kiaknázható lehetőségeket. Utazási irodák specializálódtak erre, a tömegek élvezik, hogy egy mezőnyben futhatnak a világ legjobbjaival, az elitnek pedig az utána-hömpölygő, nemegyszer harmincezres tömeg adja meg a hangulatot. Ezzel együtt is az 1981-es fukuokai versenyig kellett várni a következő nagy lépésre. Akkor az ausztrál Rob De Castella remekelt 2:08:18-cal. A 2:08-as határt a portugál Carlos Lopes, a 2:07-est az etióp Belayneh Dinsamo, Abebe Bikila szakmai örököse törte át.

Legalábbis majdnem. Hiszen hősünk már nem olimpián vagy világbajnokságon, hanem a sokkal jobban fizető rotterdami maratonin javította 2:06:50-re a legjobb időt. Nem véletlen, hogy Bikila óta világversenyen nem futottak rekordot. Egyszerűen nem éri meg, no és azt sem szabad elfelejteni, hogy a nyári hőség nem kedvez a nagy eredményeknek, szemben a tavaszi, őszi nagy maratonik 10-15 fokos, ideális hőmérsékletével.
Nagy pénzek ide vagy oda, a legközelebbi javításra tíz évet kellett várni. Berlinben a brazil Ronaldo da Costa közelítette meg az akkor álomhatárnak számító 2:06 órát öt másodpercre. 1999-ben az akkor még marokkói Khalid Khannouchi Chicagóban 2:05:42-t futott, majd tavaly Londonban már amerikaiként ezen is képes volt faragni négy másodpercet. Csakhogy akkor már ott loholt a nyakában az egykori 10 000 méteres világcsúcstartó, Paul Tergat, no és a leghoszszabb pályaverseny igazi világcsúcstartója, Haile Gebrselassie. A "pályások” ugyanis rájöttek, mekkora pénz van ebben a műfajban, és a nyilvánvaló gyorsaságukat megpróbálják kitolni – egészen 42 195 méterig. Tergatnak, aki az elmúlt hét végi berlini csúcsjavításáig sohasem volt képes maratonit nyerni, holott övé volt minden idők második legjobb eredménye, mindig a finis lett a veszte. Csakhogy megtanult hajrázni a maratonin is! Állíthatjuk, hogy a rekordok tekintetében ez a jövő. A gyors emberek idővel áttérnek a maratonira, és ezen a távon is tökélyre fejlesztik a stílusukat. Gebrselassie például az athéni olimpia után próbálja meg újra a maratonit. Kíváncsian várjuk, mire megy majd!