Az edzők mondták

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2003.09.18. 15:07
Címkék
B-csoport: Arsenal-Internazionale 0-3
A Bajnokok Ligájának tegnapi mérkőzései közül a legnagyobb meglepetés kétségtelenül az Arsenal-Internazionale mérkőzés hozta, amely a vendégek 3-0-ás győzelmével ért véget. Nem csoda, hogy az Inter edzője, Héctor Cúper nagyon boldog volt a találkozó után.
"A Highburyben egy csapat sem számíthat könnyű mérkőzésre, de ma egy csodálatosan futballozó Inter lépett itt pályára, a játékosok fantasztikusak voltak, egyszerűen minden tökéletesen alakult. A csapat végig nagyon fegyelmezetten játszott, ha elvesztettük a labdát, akkor azonnal visszazártunk, és nem hagytunk üresen egyetlen Arsenal-játékost sem. Ez a stratégia hozta meg a győzelmet."
Az Arsenal edzője, Arsene Wenger viszont érthetően csalódott volt a mérkőzés után.
"Többet kellett volna birtokolnunk a labdát, és pontosabban kellett volna játszanunk. Sajnos támadóink azonban ezúttal még 11-esből sem tudtak a kapuba találni. Amikor pedig gyorsan bekaptuk az első két gólt, onnantól kezdve már teljesen máshogy kellett játszanunk, ez pedig inkább a vendégeknek feküdt. A hétvégén ismét rangadó vár ránk. A Manchester United otthonába látogatunk és ott meg kell mutatnunk, hogy igenis jó csapat vagyunk."

A-csoport: Bayern München-Celtic Glasgow 2-1
A tavalyi BL-sorozatban meglepetésre már az első kanyar után búcsúzó Bayern München ott folytatta, ahol közel egy éve abbahagyta. A bajorok nagyon megszenvedtek az MTK-t kiverő skót Celtic ellen, sőt a vendégek szerezték meg a vezetést is, ám a hajrában a eportivótól igazolt Makaay két góljával fordítani tudott.
A bajorok edzője, Ottmar Hitzfeld ettől függetlenül nem volt felhőtlenül boldog.
"A Celtic nagyon szervezetten játszott az első félidőben, és mi nem tudtuk felnőni hozzájuk. Nem mozogtunk eleget és nem játszottunk igazán jól, de aztán szerencsére meglepő fordulat állt be a meccsen, és most a három pont megszerzése volt a legfontosabb, s ezt teljesítettük."
A skótok edzője, Martin O’Neill érthetően nehezen találta a szavakat a mérkőzés után.
"Nem tudom mit mondjak. Nagyon jól játszottunk és remekül blokkoltuk a német támadásokat. Aztán egyszercsak minden összeomlott. Nem hibáztatok senkit a vereségért, mert minden játékosom teljes erőbedobással küzdött. Mi irányítottuk az összecsapást, nekünk kellett volna győznünk."

D-csoport: Juventus-Galatasary 2-1
A Juventus is megszenvedett a győzelemért, a Galatasary ellen, de az olaszok a Bayernnel szemben legalább nem voltak hátrányban. Marcelo Lippi, a hazaiak trénere a fáradtsággal magyarázta a gyengébb játék okát.
"Futballistáim az elmúlt 20 napban rengeteg tétmérkőzésen léptek pályára, s ez most kiütközött."
A vendégek mestere, Fatih Terim viszont kifejezetten bosszús volt a találkozó után.
"A második félidőben mi irányítottunk és 1-1-nél azt hittem, akár nyerhetünk is, de a döntetlenben szinte biztos voltam. A vereség ellenére elégedett vagyok, mert a világ egyik legjobb együttesével szemben is megmutattuk, hogy erősek vagyunk."
Legfrissebb hírek

A Vasas a Puskás Akadémiát, az Ajka a Kisvárdát ejtette ki a Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
1 órája

Női labdarúgó NB I: már az MTK sem hibátlan

Labdarúgó NB I
1 órája

Triatlon: két ötödik hely a kitzbüheli ifjúsági Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

Kétgólos kassai vezetés után komáromi győzelem

Minden más foci
1 órája

Kane duplázott, a Bayern alaposan elpáholta a Hamburgot

Német labdarúgás
1 órája

Hazai pályán szenvedett meglepő vereséget az Athletic Bilbao

Spanyol labdarúgás
1 órája

A Szpari tizenegyesek után kiesett, a Paks öt, a DVTK három gólt szerezve jutott tovább a kupában

Labdarúgó NB I
1 órája

A Tottenham szünet után döntötte el a londoni rangadót

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik