Kenyon is a Chelsea-nél folytatja

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2003.09.09. 23:08
Címkék
Roman Abramovics, a Chelsea tulajdonosa immár elmondhatja: nem csupán a pályán, hanem azon kívül is "márkás” nevek állnak a klub szolgálatában. Az orosz milliárdos, aki saját bevallása szerint csak hobbinak tekinti a labdarúgást, a nyáron több mint 100 millió fontot adott új játékosokért, szerződtette például Claude Makelelét, Hernan Crespót, Adrian Mutut és Juan Sebastian Verónt is, most pedig úgy gondolta, nem baj, ha a pályán kívül is igazi klasszis tartja kézben az ügyeket.Claudio Ranieri menedzsernek nem volt oka aggodalomra, ő maradhatott, a módosítást sokkal feljebb, a klubot irányító gazdasági társaság élén hajtották végre. A húzás ugyan nem volt meglepő, mert ahogyan erről már lapunk is beszámolt, Abramovics megkörnyékezte Peter Kenyont, a Manchester United gazdasági főnökét, aki rövid töprengés után igent mondott a felkérésre.A hírt a gazdasági zseni (sokak szerint neki köszönhető, hogy manapság az MU az egyik legjobban prosperáló sportvállalkozás!) ügyvédei jelentették be: "Peter Kenyonnak nemrég felajánlották a Chelsea-csoport vezérigazgatói posztját, amit ő elfogadott. Peter Kenyon hat évig volt a Manchester United alkalmazásában, és rendkívül élvezte ezt az időszakot. Most azonban úgy érzi, a Chelsea-nél rá váró lehetőség új kihívás, amelyet karrierje jelenlegi szakaszában el kell fogadnia.”Kenyon 1997 óta állt a Manchester United alkalmazásában, 2000 óta vallhatta magát a gazdasági társaság első számú vezetőjének. Első nagy dobásaként 30 millió fontos szerződést kötött a Vodafone telekommunikációs céggel, majd 2001-től az átigazolási piacon is megkezdte áldásos tevékenységét. Első lépésként megvette Ruud van Nistelrooyt és Juan Sebastian Verónt, valamint meghosszabbította Sir Alex Ferguson menedzseri szerződését, rá egy évre pedig megszerezte Rio Ferdinandot. Természetesen erre az esztendőre is maradt egy nagy dobása, hiszen eladta a Real Madridnak David Beckhamet. Ez volt az utolsó nagy hadművelete az MU vezéreként… Kenyon távozásának egyik hatása gyorsan jelentkezett: a klub részvényeinek árfolyama 5.6 százalékkal csökkent a tőzsde keddi kereskedési napján.A "vörös ördögök” elöljárói fájó szívvel vettek búcsút Kenyontól – "Köszönjük Peternek, hogy hozzájárult a Manchester United sportbéli és gazdasági sikereihez az elmúlt hat évben” – mondta például Sir Roy Gardner, a részvénytársaság elnöke –, egyúttal bejelentették: az eddigi vezérigazgató-helyettes, David Gill lép egyet előre a ranglétrán, és az ő kezébe kerül a hatalom.
Legfrissebb hírek

A Veszprém 42 gólig jutott az FTC otthonában a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
16 perce

A Juventus hétgólos mérkőzésen verte meg az Intert a Derby d'Italián

Olasz labdarúgás
19 perce

Második mérkőzését is megnyerte a két magyarral felálló Metz

Kézilabda
27 perce

Újabb óriási csatát nyert meg az ETO az Esbjerg ellen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
40 perce

Schön Szabolcs góllal mutatkozott be az ETO-ban, az MTK-ban Németh Krisztián mesterhármasig jutott

Labdarúgó NB I
1 órája

Vízilabda MK: idegenbeli bravúrjával lépéselőnybe került a Szolnok a Vasas ellen

Vízilabda
1 órája

Hosszú idő után ismét nyert a Nantes ellen a Nice

Francia labdarúgás
1 órája

Arteta: A védelmi stabilitás fontos volt a győzelmünkhöz

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik