Todorov egy évre kidőlt a sorból

Izsányi SzabolcsIzsányi Szabolcs
Vágólapra másolva!
2003.08.15. 21:20
Címkék
Röviddel az idény kezdete előtt hatalmas csapás érte a Portsmouth-t: a csütörtöki edzésen a lábához kapott és elesett Szvetoszlav Todorov, a klub bolgár csatára, akinek elszakadt a térdszalagja.
Az előző idény házi gólkirálya Harry Redknapp menedzser szerint legalább az idény végéig kidőlt a sorból. "Ez hiányzott a legkevésbé, a rajt előtt, ilyen sovány kerettel nagyon nehéz dolgunk lesz” – nyilatkozta a szakember, aki a West Hamtől szerződtette a bolgár támadót.Az Everton is szűkösen áll a csatárok tekintetében, és ezért nem kizárt, hogy megpróbálja kölcsönkérni Francis Jefferst az Arsenaltól. David Moyes Duncan Ferguson eltiltása, továbbá Kevin Campbell és Wayne Rooney sérülése miatt szeretné megszerezni az egykori evertonos csatárt, de tudja, hogy nem lesz könnyű megegyezni Arséne Wengerrel, az "ágyúsok” szakvezetőjével. Jeffers maga szívesen menne Liverpoolba, hiszen Londonban nemigen jut lehetőséghez, ráadásul örömmel játszana együtt Rooneyval. Moyes a leedsi Nigel Martynt is szeretné megszerezni, a veterán kapus jelenlétével jobb teljesítményre akarja ösztönözni első számú hálóőrét, Richard Wrightot.A Chelsea sem állt még le, újabban állítólag Hernán Crespóra, az Inter argentin csatárára pályázik. A támadónak ugyanúgy Fernando Hidalgo az ügynöke, mint a Manchester Unitedból a Stamford Bridge-re költözött Juan Sebastián Verónnak, és szerinte a két játékos szívesen játszana együtt – az sem kizárt, hogy elsősorban Verón erőlteti Crespo megszerzését. A Chelsea korábban Christian Vierit, az Inter olasz támadóját is kiszemelte, de a kék-feketék hallani sem akartak az üzletről.A Sun szerint az Aston Villa Alan Smith-t szerette volna becserkészni, és David O’Leary, a birminghamiek új menedzsere már folytatott is titkos megbeszéléseket egykori klubjával a fiatal csatár ügyében. Az információt határozottan tagadta a Leeds és Smith is, mondván, csakis együtt tudják elképzelni jövőjüket.A Villából viszont távozott Steve Staunton, a klub veterán védője, aki két évre a másodosztályú Coventryhez igazolt. Az ír állítólag tavaly főszerepet játszott a török Alpay háttérbe szorításában, de O’Leary érkeztével a vb-bronzérmes lett a kedvezményezett, és Staunton inkább távozott a Villa Parkból.A szövetség egyébként 5000-5000 fontra megbüntette a Villát és a Birmingham Cityt a városi derbin történt rendbontás miatt. Ez a büntetés a Villa Parkban történtek (lelátói zavargások, a pályára szaladó szurkolók) következménye, a Cityt a St. Andrewsban történt berohanás miatt már korábban megbüntették.
Legfrissebb hírek

Szongoth Domán 76 év után a legfiatalabb játékos a hoki-vb-n

Jégkorong
10 perce

Id. Lisztes Krisztián: A fiam nem hibás transzfer, hanem sokra hivatott játékos

Német labdarúgás
17 perce

PL: a szakírók szerint Mohamed Szalah az idény legjobbja

Angol labdarúgás
19 perce

Bódi Ádám: A szívünket-lelkünket kitesszük a pályára

Labdarúgó NB I
27 perce

A Real Madrid már megegyezett Xabi Alonsóval – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
43 perce

Lőw Zsolt is bekerült az MLSZ elnökségébe

Labdarúgó NB I
1 órája

Csányi Sándort újraválasztották: 500 milliót bukhat, aki nem játszat öt magyar játékost, nem változik az NB I létszáma

Labdarúgó NB I
1 órája

Marco Rossi 2030-ig marad a magyar válogatott élén

Magyar válogatott
1 órája
Ezek is érdekelhetik