Birkózás: Négy elsőség Prágában

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2003.08.10. 21:20
Címkék
Jól sikerült a magyar kötöttfogású válogatott szereplése a prágai Cseh Nagydíjon, hiszen versenyzőink mind az öt súlycsoportban a döntőbe kerültek.
A 60 kilogrammosok között a fináléban Majoros István csodálatos birkózással "oktatta ki” román riválisát, akárcsak Bárdosi Sándor, aki a szakvezetők szerint ismét feljövőben van. Deák Bárdos Mihálynak sem kellett különösképpen megizzadnia, román ellenfele ugyanis sérülésre hivatkozva már az első menetben feladta az összecsapást. Talán egyedül a 66 kilogrammosok között szereplő Füredy Leventének kellett megküzdenie a győzelemért, és bár az eredmény nem ezt mutatja, fordulatos meccset vívott a cseh Jarossal. A négy elsőség mellett Balla Andrásnak köszönhetően egy második hely is jutott a magyar csapatnak, a 96 kg-os versenyző a svéd Lindbergtől kapott ki a fináléban.Kötöttfogású Cseh Nagydíj, Prága (10 ország)
60 kg. Elődöntő: Majoros István–Svetla (cseh) 3:0. Döntő: Majoros–Sandu (román) 3:0.
66 kg: Elődöntő: Jaros (cseh)–Nagy Balázs 4:2; Füredy Levente–Blaha (cseh) 4:1. Döntő: Füredy–Jaros 5:1. A 3. helyért: Blaha–Nagy B. 9:2.
84 kg. 2. forduló: Bárdosi Sándor–Matisek (cseh) 4:0. Elődöntő: Bárdosi–Rusu (román) 3:0. Döntő: Bárdosi–Pukala (cseh) 8:0.
96 kg. Döntő: Lindberg (svéd)– Balla András 9:0.
120 kg. 3. forduló: Deák Bárdos Mihály–Kocman (cseh) technikai tus. Döntő: Deák Bárdos–Sudureac (román) 0:0-nál fa.
Az országok közötti pontverseny végeredménye: 1. Magyarország, 2. Csehország, 3. Románia
Legfrissebb hírek

Kulcsmeccs előtt a Győr és a Debrecen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
28 perce

Muszukajev visszavágott az elveszített olimpiai bronzmeccsért a zágrábi vb-n

Birkózás
51 perce

Atlétika: rendkívüli döntés – a férfi távolugrás világcsúcstartóját, Mike Powellt kitiltották minden versenyről

Atlétika
54 perce

TCR World Tour: Michelisz 2 ezreddel nyert az első ausztráliai versenyen

Egyéb egyéni
1 órája

Sportlövő vk: Major Veronika negyedik lett légpisztolyban

Egyéb egyéni
1 órája

Tóth Milán önmagának is bizonyítana a Puskás Akadémia elleni Magyar Kupa-meccsen

Labdarúgó NB I
1 órája

NS-képeslap: Csikvánd – megújult öltözők, új klubhelyiség

Minden más foci
2 órája

Ők lehetnek a tokiói atlétikai vb legnagyobb sztárjai

Képes Sport
2 órája
Ezek is érdekelhetik