Ismét jelesre vizsgáztak
Mozgalmas kilenc napot tudhatnak maguk mögött a TVK Triatlon Nagyhét szervezői.

A magyarok közül Molnár Erika érte el a legjobb eredményt a Vk-n (Fotó: Meggyesi Bálint)

A magyarok közül Molnár Erika érte el a legjobb eredményt a Vk-n (Fotó: Meggyesi Bálint)
"A világ legjobbjai voltak jelen Tiszaújvárosban, ami önmagában is dicsérete a helyieknek. Nagyon büszke vagyok, hogy itt lehettem. A házigazdák ezúttal is jelesre vizsgáztak” – vélekedett Jacques Laparade, a Nemzetközi Triatlonszövetség (ITU) végrehajtó bizottságának tagja.
"Többen le akartak beszélni a tiszaújvárosi versenyről, mondván, nagyon erős lesz a mezőny. Én azonban nem hagytam magam, mert nagyon szeretek itt versenyezni. A győzelmem csak megerősített ebben!” – mondta a női verseny győztese, a német Anja Dittmer.
Az olasz Nadia Cortessa először indult Tiszaújvárosban, és ezüstérmet szerzett a Világkupán: "Már tavaly el akartam jönni a Tisza partjára, mert csupa jót hallottam az itteni versenyről. Sajnos akkor egy sérülés megakadályozott ebben, most azonban személyesen is tapasztalhattam, hogy társaim nem túloztak a dicsérő jelzőkkel.”
A férfiak versenyének legjobbja, az ukrán Vlodimir Polikarpenko a publikumnak is megköszönte a segítséget: "A kerékpározásban és a futásban átélt holtponton a csodálatos közönség segített át, amiért ezúton is köszönetet mondok! Nélkülük bajba kerülhettem volna a rendkívül szoros befutóban.”
Az idei TVK Triatlon Nagyhét szabadidősportos eseményein minden egyes teljesítésért sorsjegy járt, ezek gazdái közül vasárnap este, a záróbuli keretében húzták ki azokat a szerencséseket, akik értékes tárgyjutalmakat vihettek haza. A három fődíj közül a Yamaha-robogót Nagy Ferenc (Tiszaújváros), a Mali-versenykerékpárt Jávorszki Istvánné (Tiszaújváros), az 50 ezer forintos Fila-utalványt pedig Miklósi Vanda (Tiszaújváros) nyerte meg.
A sport- és kulturális programkavalkád közben volt idő arra is, hogy a jelenlévő edzők meghallgassák az elmúlt két évben sikert sikerre halmozó spanyolok szövetségi kapitányának, Andreu Alfonsónak szakmai beszámolóját. A világ- és Európa-bajnok Ivan Rana mestere bebizonyította, hogy előadásban is kitűnő. Érdekesség, hogy a spanyol versenyzők közül egyedül a már említett Ranának van egyéni támogatója, de a bevételt mindig megosztja társaival…
| A tiszaújvárosi Vk-győztesek | ||
| Év | Férfiak | Nők |
| 2003 | Polikarpenko (ukrán) | Dittmer (német) |
| 2002 | Walton (ausztrál) | Lindley (amerikai) |
| 2001 | Krnavek (cseh) | Lindley |
| 2000 | Krnavek | Harrop (ausztrál) |
| 1999 | Carter (új-zélandi) | Harrop |
| 1998 | Carter | Harrop |
| 1997 | Walton | E. Carney (ausztrál) |
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik








