Vitorlázás: Goszlethék már GP-győztesek

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2003.08.02. 21:14
Címkék
A megnyitóünnepség után rögtön halasztást rendeltek el Balatonfüreden a Westel-kupáért zajló nagyhajós országos bajnokságon, mivel a kánikulai hőség igen, a szél viszont nem érkezett meg a pályákra.
A parti halasztás egészen délután négyig tartott, amikor is a zsűri lefújta a további várakozást, és az első futam rajtját vasárnap tíz órára tette át. A nevezések alapján egyébként hat hajóosztályban – összevont cirkáló, 40-es cirkáló, Európa 30-as, 22-es cirkáló, Dragon, J-24 – 87 hajó és 241 vitorlázó száll majd vízre a szerdáig tartó bajnokságon.A Nemzeti Sport 49-es Grand Prix negyedik állomásán, Abádszalókon is gyenge szél fogadta a mezőnyt, ám két futamot sikerült lebonyolítaniuk a rendezőknek. Az elsőt az Újhelyi-Gáspár Miklós, Majthényi Mátyás páros nyerte meg, míg a másodikat a Hamrák Péter, Sükösd Balázs kettős, így az előbbiek egy pontra megközelítették az élen álló Goszleth Marcell, Szörényi Ádám duót. Goszlethéknek azonban már olyan nagy az előnyük a GP-sorozatban, hogy a záró nap eredményétől függetlenül nyerni tudnak, míg a második helyért a szombati két futamgyőztes csatázhat. Nemzeti Sport 49-es Grand Prix,
Abádszalók
Abádszalók

Az állás 6 futam után: 1. Goszleth Marcell, Szörényi Ádám (BKV) 10.0, 2. Újhelyi-Gáspár M., Majthényi M. (Spartacus VE) 11.0, 3. Hamrák, Sükösd (Spartacus VE) 18.0

Széchenyi nemzetközi regatta,
Fertő tó

Kalóz: 1. Fluck Benedek, Székely Szabolcs (magyar, Vízügy SE) 7.0, 2. Schaschl, Gilhofer (osztrák) 9.0, 3. Erhardt N., Erdhardt Z. (magyar, FVE) 11.0
Legfrissebb hírek

NBA: a második félidőben fordított a címvédő OKC a Memphis ellen

Amerikai sportok
17 perce

TF: száz éve a magyar nemzet szolgálatában

Egyéb egyéni
27 perce

Menesztették Dárdai Bencéék edzőjét – hivatalos

Német labdarúgás
39 perce

Szoboszlai a City ellen is kiemelkedett a Liverpoolból

Angol labdarúgás
53 perce

Hugo Descat: A hitünk volt a fordítás kulcsa  Szegeden

Kézilabda
1 órája

Tovább hasít Stafford és a Rams, ezúttal a 49ers kapott nagy pofont – videók 

Amerikai sportok
1 órája

Az utolsó menedék – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
8 órája

Újpesti útilapu – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
8 órája
Ezek is érdekelhetik