Új sorozat köszöbén állunk?

G. P.G. P.
Vágólapra másolva!
2003.07.25. 22:25
Címkék
Feltehetően senkinek sem szolgálunk nagy meglepetéssel, ha azt mondjuk, a szombaton kezdődő grúz bajnokság első számű esélyese a Dinamo Tbiliszi.
Az egykori KEK-győztes a szovjet időkben magasan a legismertebb, legeredményesebb grúz klub volt, így nem csoda, hogy az ország függetlenedése után egyeduralkodó lett hazájában. Egészen a kilencvenes évek végéig sorozatban nyerte a bajnoki címeket, mígnem 2000-ben a Torpedo Kutaiszi vette át a stafétabotot, s háromszor is az élen végzett.Legutóbb azonban helyreállt a rend, a Dinamo biztosan nyert fő riválisa, a Torpedo előtt. A vezetők pedig igyekeznek gondoskodni róla, hogy újabb sikerszéria vehesse kezdetét: a brazil élvonalból igazoltak. A mindössze 22 éves csatár, Rafael Tésser ingyen érkezett Tbiliszibe a Coritibától, és egyéves szerződést írt alá. "Gyorsan gondolkozik, és gyorsan is mozog” – jellemezte az új szerzeményt beszédes tömörséggel a vezetőedző, Ivo Susak. Tésser – egy honfitársa, Carlos Alberto da Rocha már régebben a Dinamo játékosa – persze nem az egyetlen új arc a csapatban. Korábban ugyanis már két hazai kiválóság, Levan Melkadze és Mamuka Cereteli is Susak keze alá került. Melkadze a nagyobb fogás, ő az előző évadban még az ugyancsak fővárosi WIT Georgia mezében rúgta a labdát – meglehetős hatékonyan, hiszen 21 találattal a góllövőlista második helyén végzett.A grúz I. osztály 2003–2004-es idényének résztvevői
Dinamo Tbiliszi (1.), Torpedo Kutaiszi (2.), WIT Georgia (3.), Lokomotivi Tbiliszi (4.), Szioni (5.), Kolheti Poti (6.), Dila (7.), Dinamo Batumi (8.), 3. Merani Tbiliszi (9.), 4. Merchali (újonc), Lazika (újonc), Mcheta (újonc)
(Zárójelben az előző évadbeli helyezés.)
Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: Genk–FTC az Európa-ligában, Veszprém–Barca döntő a kézilabda-klub-vb-n

Birkózás
4 órája

Győzhet is Belgiumban a Fradi; olimpiát nyerhet „a legjobb Fritsch Robi”

E-újság
4 órája

Önbizalom – Somogyi Zsolt jegyzete

Európa-liga
4 órája

Haladás Szombathelyen – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB II
4 órája

Férfi kosár Euroliga: magabiztos győzelemmel kezdett a címvédő Fenerbahce

Kosárlabda
5 órája

Remekelt a De Bruyne, Höjlund páros Nápolyban, ikszelt a Juventus Spanyolországban

Bajnokok Ligája
5 órája

Európai kézilabdaligák: 20 magyar gól a román női bajnokságban

Kézilabda
5 órája

A Juventus után az Athletic Bilbaónak is négyet lőtt a Borussia Dortmund

Bajnokok Ligája
5 órája
Ezek is érdekelhetik