A kilences a 98-asoknál

Aligha nevezhetnénk a német labdarúgás jelentős figurájának, mégis különleges játékos ő. Rajta kívül ugyanis senki sem tudott száz gólt elérni a Bundesliga első és másodosztályában. Természetesen nem összesen, hanem külön-külön, "ligánként” százat! Bruno Labbadia május 25-én véste be magát a (német) futballtörténelembe, és ugyanazzal a mozdulattal le is lépett a sportág színpadáról.
"Csakis az járt a fejemben, hogy a KSC bent maradjon a Bundesliga második vonalában. A csúcs, a visszavonulás, a Darmstadt? Ôszintén szólva, ezekkel most nem foglalkoztam” – mondta az utolsó fordulóban 2–1-re megnyert, Greuther Fürth elleni mérkőzést követően a 37 éves csatár, aki a 100., jubileumi B2-es góljával járult hozzá a karlsruheiek létfontosságú győzelméhez. A Wildpark-stadionba kilátogató 24 500 néző óriási ünneplésben részesítette a bent maradó kék-fehéreket, és egyúttal el is köszönt a stoplisát szegre akasztó, a következő idényben az SV Darmstadt 98 edzői székét elfoglaló Labbadiától.

Bruno 1966. február 8-án kilencgyermekes (!) családban látta meg a napvilágot. Ô volt a legkisebb, a kilencedik, ezért később nagy jelentőséget tulajdonított a 9-es számnak: pályafutása jelentős részében e mezszámot birtokolta. "Roppant büszke vagyok a családomra, olasz származásomra. Ha lehetett, mindig a kilences trikót választottam magamnak, egyedül Kölnben volt másként, ott ugyanis Toni Polster már lefoglalta magának. Így én hétről hétre a tizenegyesben futottam ki a pályára” – leplezi le Labbadia a szám misztikus jelentését internetes honlapján.
A kilences hatévesen, az FSV Schneppenhausenben kezdte karrierjét – addig jobb híján az utcán kergette a labdát. A darmstadti 98-asoknál lett profi labdarúgó (21 éves koráig már 43 találatot jegyzett a Bundesliga másodosztályában), majd 1987-ben az élvonalbeli Hamburg szerződtette. "Felix Magath akkoriban menedzserként dolgozott a HSV-ban, és ő hívott a klubba. Nem bántam meg, hogy igent mondtam az ajánlatára, hiszen mindjárt az első évben harmincegy mérkőzésen kaptam lehetőséget, s ezeken tizenegy gólt szereztem. Mi több, abban az idényben bemutatkoztam az U21-es válogatottban is, mégpedig remekül: hat meccsen öt gól volt a mérlegem.”
A felnőttek között nem sok babér termett számára a Nationalelfben, elvégre az évek során mindössze két barátságos találkozón (és akkor is csupán csereként) juthatott szóhoz a nemzeti együttesben. Rudi Völler, Jürgen Klinsmann, Karlheinz Riedle, Stefan Kuntz, Oliver Bierhoff és Ulf Kirsten túlontúl erős konkurenciának bizonyult. Ami az élményeket, a nagy meccseket illeti, azokban viszont Labbadia nem szenvedett hiányt: az 1990-es Kaiserslautern–Werder Bremen DFB-kupa-döntőben például két gólt szerezve oroszlánrészt vállalt a "vörös ördögök” 3–2-es sikeréből. (Apropó duplázás: a csatár összesen 17 alkalommal szerzett két gólt az első ligában, míg két esetben mesterhármast vágott. Mindent egybevetve pedig 103-szor vette be az ellenfelek hálóját.)
"A legszebb emlékeim természetesen a Kaiserslauternnel és a Bayern Münchennel megnyert bajnoki címhez köthetők, ám legalább ilyen fontos számomra a Bundesliga kettes Arminia Bielefelddel 1999-ben kiharcolt feljutás” – így Labbadia, aki "öreg” korára parádés formában futballozott az 1998–99-es idényben, 33 bajnokin 28 találat fűződött a nevéhez.