Kovács arannyal tért vissza

GOMBKÖTŐ ROLANDGOMBKÖTŐ ROLAND
Vágólapra másolva!
2003.04.27. 21:06
Címkék
Csak úgy repülnek az évek, s ezzel együtt változnak a szerepek is. Vasárnap a miskolci országos bajnokságon például már versenybíróként láthattuk az 1999-es birminghami világbajnokság ötödik helyezettjét, Csizmadia Esztert, a szervezésben igyekezett kimagaslót nyújtani a fent említett vb másik magyar helyezettje, a miskolci Illyés Miklós, a nehézsúlyúak érmeit adta át a kategória korábbi magyar menője, az olimpiai bronzérmes, Európa-bajnok Csősz Imre.
Kovács Antal (felül) három év után tért vissza – aranyéremmel (Fotó: Meggyesi Bálint)
Kovács Antal (felül) három év után tért vissza – aranyéremmel (Fotó: Meggyesi Bálint)
Kovács Antal (felül) három év után tért vissza – aranyéremmel (Fotó: Meggyesi Bálint)
Kovács Antal (felül) három év után tért vissza – aranyéremmel (Fotó: Meggyesi Bálint)
Kovács Antal (felül) három év után tért vissza – aranyéremmel (Fotó: Meggyesi Bálint)
Kovács Antal (felül) három év után tért vissza – aranyéremmel (Fotó: Meggyesi Bálint)
Persze, akadt olyan is, aki a változásokat a visszájára akarta fordítani: Bíró Tamás, az Európa-bajnok Ungvári Miklós és a junior vb- és Eb-aranyérmes Szabó Brigitta edzője dzsudogit húzott és rajthoz állt a 73 kilósok mezőnyében. A tréner nem járt sok sikerrel, valamenynyire megmaradt hát a fiatal titánok becsülete…
Amúgy az 51. bajnokság során is igazolódott: bizony nem keskeny a szakadék a nemzetközi mezőnyben is vitézkedő versenyzők és a többiek között, alig akadt igazi meglepetés. Talán a legnagyobbat a nők 57 kilós döntője hozta, ebben ugyanis alulmaradt a junior-világbajnok Szabó Brigitta – hozzá kell tenni: a legyőzője sem akárki, Baczkó Bernadett tavaly Európa-bajnokságot nyert az ifjúságiak között, s ebben az évben már felnőtt Világkupán is döntőzött.
Nagy csatát hozott a 100 kilogrammos férfiak fináléja, ahol az olimpiai és világbajnok Kovács Antal és legnagyobb hazai riválisa, Kosztolánczy György küzdött meg – ki tudja hányadszor – egymással. A felek már-már unalomig ismerik egymás mozdulatait, a párharcot mégis rendre különlegessé teszi, hogy egyedül Kovácsnak van (lenne) veszítenivalója. A paksiak kitűnősége három év után indult újra az egyéni bajnokságon, s meg is szerezte az aranyérmet – az pedig Kosztolánczyt dicséri, hogy a honvédos ezúttal is megnehezítette a dolgát, a csata csak a hosszabbításban dőlt el Kovács javára, aki – stílszerűen – aranyponttal lett bajnok.
A nap mérkőzését az Eb-aranyérmes Ungvári Miklós vívta Neu Gáborral. A 66 kilogramm legjobbjai közel tíz percen keresztül gyűrték egymást, szinte minden fegyvert bevetettek, végül Ungvári vitte el a pálmát, ő szerezte meg az aranypontot. A döntő után hosszan szólt a taps – mindkét dzsúdós teljesítményének tiszteletére.
Néhány szóban a többi döntőről: a 60 kilósoknál új bajnokot avattak Szilágyi Zsolt személyében, a 73 kilós kategóriában Braun Ákos vette át az aranyérmet, eggyel feljebb Gera Csaba megvédte címét, a 90 kilogrammban a korábbi válogatott Hanzel Henriket legyőzve Szaszkó Ákos lett a bajnok, míg a nehézsúlyban az Eb-bronzérmes Csizmadia Zoltán volt a legjobb. A nőknél Baczkón kívül Perge Ilona (48), Nagy Viktória (52), Mészáros Anett (70) és Soós Rita (78) is megvédte első helyét, pályafutásának első felnőttbajnoki címét ünnepelhette a junior Európa-bajnok Bejczi Zsuzsa, míg a nehézsúlyban Horváth Bernadett a címvédőt legyőzve lett első.
A legjobbak nem kapnak pihenőt, már a bajnokság után a mátraházai edzőtáborba vezetett az útjuk. A májusi Eb-re készülő felnőttekre egyhetes nemzetközi edzőtábor vár, míg az U23-as válogatott ezen a héten az első nem hivatalos kontinensviadalon vesz részt Jerevánban.

51. országos bajnokság, Miskolc

Férfiak. 60 kg (17 induló). Döntő: Szilágyi–Szepesi 5:0. Bajnok: Szilágyi Zsolt (DRSE-DSI, edző: Nagy István, Reusch Attila), 2. Szepesi (KSI-Gemenc), 3. Kovács L. (CVSE-Geosaurus) és Burján (UTE). 66 kg (16). D: Ungvári–Neu G. hosszabbítás után 7:0. B: Ungvári Miklós (Kecskeméti JC, e: Bíró Tamás), 2. Neu G. (Honvéd-Kipszer), 3. Büki (Honvéd-Kipszer) és László Zs. (Honvéd-Kipszer). 73 kg (18). D: Braun–Madarász 10:0. B: Braun Ákos (Paksi Atomerőmű SE, e: Hangyási László), 2. Madarász (DRSE-DSI), 3. Szombathelyi (Honvéd-Kipszer) és Pércsi (JDSE). 81 kg (15). D: Gera–Kállai 10:0. B: Gera Csaba (Honvéd-Kipszer, e: Moravetz Ferenc, Toncs Péter), 2. Kállai (Kecskeméti JC), 3. Németh T. (MAC) és Pánics (Honvéd-Kipszer). 90 kg (16). D: Szaszkó–Hanzel 5:0. B: Szaszkó Ákos (UTE, e: Czinege József), 2. Hanzel (MVSC), 3. Szabó Cs. (SZVSE) és Potyi (Alpok-Adria). 100 kg (10). D: Kovács A.–Kosztolánczy h. u. 5:0. B: Kovács Antal (Paksi Atomerőmű SE, e: Hangyási László), 2. Kosztolánczy (Honvéd-Kipszer), 3. Hadfi (Honvéd-Kipszer) és Deli (KSI-Pápa). +100 kg (13). D: Csizmadia–Vén 10:0. B: Csizmadia Zoltán (Honvéd-Kipszer, e: Moravetz Ferenc, Toncs Péter), 2. Vén (UTE), 3. Csoma (Szilvásvárad) és Kersics (PVSK)
Nők. 48 kg (7). D: Perge–Kálmánczhelyi 10:0. B: Perge Ilona (Kecskeméti JC, e: Bíró Tamás), 2. Kálmánczhelyi (Bajai JC), 3. Milós (Koroncó) és Köpcsényi (Mosonmagyaróvár). 52 kg (9). D: Nagy V.–Kunder 5:0. B: Nagy Viktória (UTE, e: Czinege József), 2. Kunder (Honvéd-Kipszer), 3. Baumstark (Leányvár) és Benk (Honvéd-Kipszer). 57 kg (13). D: Baczkó–Szabó B. 10:0. B: Baczkó Bernadett (UTE, e: Illés Sándor), 2. Szabó B. (CVSE-Geosaurus), 3. Bendesi (CVSE-Geosaurus) és Győrfi (UTE). 63 kg (9). D: Bejczi–Kiszli 10:0. B: Bejczi Zsuzsa (Koroncó, e: Pákozdi Emil, Pákozdi Csaba), 2. Kiszli (Paksi Atomerőmű SE), 3. Sastin (Mosonmagyaróvár) és Fehér (KSI). 70 kg (12). D: Mészáros–Budai 5:0. B: Mészáros Anett (UTE, e: Illés Sándor), 2. Budai (Kaposvár), 3. Szabó K. (TFSE) és Kovács A. (Sector-Wadokai). 78 kg (10). D: Soós–Cserháti 10:0. B: Soós Rita (Honvéd-Kipszer, e: Moravetz Ferenc, Csikesz Csaba), 2. Cserháti (UTE), 3. Tormány (ESMTK) és Tamás (Koroncó). +78 kg (6). D: Horváth B.–Fekete M. 10:0. B: Horváth Bernadett (Titán JC, e: Kovács Ernő), 2. Fekete M. (Pollák DSE), 3. Csabai (Judo SZK) és Lombosi (Pápa)
A csapatversenyben: 1. Honvéd-Kipszer 60 pont, 2. UTE 48, 3. Kecskeméti JC és Paksi Atomerőmű SE 21–21
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik