Baumgartner a 10.

Munkatársainktól MunkatársainktólMunkatársainktól Munkatársainktól
Vágólapra másolva!
2003.04.19. 22:08
Címkék
A pole pozícióból induló Björn Wirdheim sikerét hozta a nemzetközi Formula3000-es sorozat idénynyitó versenye Imolában. Az orosz Arden-csapat svéd pilótája az első körökben elhúzott üldözőitől, de az osztrák Patrick Friesacher rövidesen mögékerült, és az egész futamon át nyomás alatt tartotta. Wirdheim azonban kibírta ezt, és az összes támadást visszaverve megszerezte a tíz pontot. A duó mögött Baumgartner Zsolt csapattársát, Ricardo Speraficót intették le, a brazilnak elég nyugodt versenye volt.
A mezőny egyetlen magyarját, Baumgartner Zsoltot tizenegyedikként intette le a kockás zászló, az eredménylistán azonban már a tizedik helyen szerepelt a neve. Az ok: a dán Nicolas Kiesa huszonöt másodperces büntetést kapott, amiért három körrel a leintés előtt beleszáguldott Baumgartner autójának oldalába. De ne szaladjunk ennyire előre, hiszen a versenyek legizgalmasabb része általában a rajt. A magyar a tizenhatodik helyről várhatta a lámpa szabad jelzését azok után, hogy a pénteki időmérésen a kocsija sebességváltójából eltűnt a negyedik fokozat. Pedig ha csak az idén bevezetett szabadedzésen elért idejét tudta volna hozni, a negyedik sorból indulhatott volna – így azonban maradt a nyolcadik."Az aszfaltcsík piszkosabb oldaláról startoltam, megcsúsztak a kerekeim, és valaki elém került – kezdte Baumgartner. – Ezután folyamatosan jöttem előre, és bekerültem a Minassian, Kiesa, Bell bolyba. Átverekedtem magam a hármason, ám nem sokkal később Kiesa belém jött, és az utolsó három körben már a túlélésért autóztam.”
Formula–3000-es nemzetközi bajnokság,
1. futam, Imola

Az élcsoport: 1. Björn Wirdheim (svéd, Arden) 31 kör, 2. Friesacher (osztrák, Red Bull Junior) 0.307 másodperc hátrány, 3. Ri. Sperafico (brazil, Coloni) 24.149 mp h., 4. Liuzzi (olasz, Red Bull Junior) 37.070 mp h., 5. Toccacelo (olasz, Super Nova) 37.364 mp h., 6. Schroeder (francia, Charouz ISR) 41.010 mp h., …10. Baumgartner Zsolt (magyar, Coloni) 1:21.254 p h.
Formula–3000-es nemzetközi bajnokság,
1. futam, Imola

Az élcsoport: 1. Björn Wirdheim (svéd, Arden) 31 kör, 2. Friesacher (osztrák, Red Bull Junior) 0.307 másodperc hátrány, 3. Ri. Sperafico (brazil, Coloni) 24.149 mp h., 4. Liuzzi (olasz, Red Bull Junior) 37.070 mp h., 5. Toccacelo (olasz, Super Nova) 37.364 mp h., 6. Schroeder (francia, Charouz ISR) 41.010 mp h., …10. Baumgartner Zsolt (magyar, Coloni) 1:21.254 p h.
Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Marco Rossi keretet hirdet, Galatasaray–Liverpool a BL-ben

Birkózás
2 perce

Balogh Botond: A Süperlig testhez álló feladat; keretet hirdet Rossi

E-újság
7 perce

Virtualizált futballélmény – Jakus Barnabás publicisztikája

Labdarúgó NB II
23 perce

Keane fejesére Bowen válaszolt, döntetlennel mutatkozott be a West Ham kispadján Nuno Espírito Santo

Angol labdarúgás
38 perce

Alapos verést kapott a Haladás és az Aramis a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
45 perce

Pellegrino duplájával szerezte meg első győzelmét a Parma a bajnokságban; nyert a Lazio is

Olasz labdarúgás
55 perce

Újra az első helyen: öt gólt szerezve győzte le a Honvéd a Karcagot

Labdarúgó NB II
1 órája

Először nyert a svéd bajnokságban Nagy Martin csapata

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik