Vizsgálat indult Alex Ferguson ellen

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2003.04.08. 22:44
Címkék
Az Európai Labdarúgó-szövetség vizsgálatot indított Sir Alex Ferguson ellen, mert azt állította, hogy a spanyol és olasz érdekek szem előtt tartásával készítették a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének párosítását. Az UEFA indoklása szerint a Manchester United vezetőedzője megkérdőjelezte a sorsolás hitelességét, s ezt nem hagyhatják szó nélkül.
Ferguson a vasárnapi angol lapoknak így nyilatkozott: "Érdekes, hogy a három olasz és a három spanyol csapat elkerülte egymást, mintha maguk sorsoltak volna. Mit gondolnak, hogyan lehetséges ez? Úgy, hogy az UEFA nem szeretné, ha bejutnánk a manchesteri döntőbe. Csak azt nem értem, hogy akkor miért ítélték nekünk a rendezés jogát?”A skót szakember már megbánta kijelentését, hétfői madridi sajtótájékoztatóján elnézését kért.Persze, ezzel aligha hatja meg az európai szövetség gyakran túlságosan is önérzetes elöljáróit…
Legfrissebb hírek

Így Todd rá: nyolcmilliárd euróval a világ tetejére táncolt a Chelsea

Angol labdarúgás
16 perce

Megvenni nem sikerült, de kölcsönkapni igen: a hátvéd visszatért a Szparihoz

Labdarúgó NB I
17 perce

A versenyhelyzet növelésével lépne közelebb a mezőnyhöz a Dunaújváros

Jégkorong
27 perce

Vizes vb: orosz arany a férfi szinkronúszóknál

Vizes vb 2025
31 perce

Svéd klasszis érkezhet a Szegedről távozó spanyol válogatott helyére – sajtóhír

Kézilabda
34 perce

A ZTE ellen mutatkozik be a Leicester új edzője

Labdarúgó NB I
47 perce

Hátsó füves futballmentő túra: pályán a magyar svájci falu csapata – videó

Labdarúgó NB II
1 órája

Vizes vb: a házigazdák utolsóként zárták a női vízilabdatornát

Vizes vb 2025
1 órája
Ezek is érdekelhetik