Ungvári ismét remekelt

GOMBKÖTŐ ROLANDGOMBKÖTŐ ROLAND
Vágólapra másolva!
2003.03.23. 22:01
Címkék
Egy esztendővel ezelőtt éppen a római viadalon robbant be az élvonalba Ungvári Miklós, a Kecskeméti JC 66 kilós dzsúdósa akkor vívhatta pályafutásának első Világkupa-döntőjét. Ungvári később megnyerte az Európa-bajnokságot, és a kontinensrangsorban is az élre állt. A ceglédi illetőségű sportoló szép emlékekkel térhetett vissza az olasz fővárosba, de ő nem érte be enynyivel, ezúttal is emlékezetes produkciót nyújtott. Sikereinek értékét növeli, hogy szinte valamennyi ellenfele a súlycsoport legjobbjai közül került ki.
Az első vetélytársa, az izraeli Arami ugyan még nem tartozik közéjük, de a második "körös” portugál Delgado már annál inkább. Rajta ipponnal jutott túl Ungvári, aki így az olasz Maddalonival találta magát szemben. A hazai pályán küzdő dzsúdós sem tudott kifogni a magyar bajnokon, küzdelmes mérkőzés végén Ungvári győzelmét hirdették a bírók. Az elődöntőben a kubai Arencibia következett, őt már a Hungária-kupán is legyőzte a ceglédi dzsúdós, ám most nyomatékosította, hogy kettejük közül kit kell magasabban rangsorolni. A döntőben is egy nagyágyú, a vb-ezüstérmes ukrán Nasztujev várt Ungvárira, vele ezúttal nem bírt, maradt az ezüstérem. Akárcsak tavaly, amikor mindezt az Eb-arany követte… Ugyanebben a súlycsoportban Neu Gábor is jól teljesített, a Honvéd-Kipszer versenyzője két győzelem és két vereség után a kilencedik helyen zárt. Nem volt ilyen sikeres Braun Ákos (73 kg, Paksi Atomerőmű SE), a junior vb-ezüstérmes Rajcsányi Gergő (90, UTE) és a súlycsoportot váltó Hadfi Dániel (100, Honvéd-Kipszer), valamennyien egy mérkőzés után búcsúztak. Ezen a hétvégén a hollandiai Rotterdamban rendeztek A-kategóriás Világkupát a hölgyek részére, ezen a viadalon a junior Európa-bajnok Bejczi Zsuzsa képviselte a magyar színeket, a Koroncó 63 kilós dzsúdósa két győzelemmel és két vereséggel a hetedik helyen végzett.Férfi A-kategóriás Világkupa, Róma

A magyarok eredményei.
66 kg. 1. forduló: Ungvári Miklós–Arami (izraeli) 3:0, Neu Gábor–Montero (spanyol) 3:0. 2. forduló: Ungvári–J. Delgado (portugál) 10:0, Neu–Izraelov (izraeli) 3:0. 3. forduló: Ungvári–Maddaloni (olasz) 5:0, Neu–Casale (olasz) 0:10. A vigaszágon: Neu–Georgijev (bolgár) 0:7. Elődöntő: Ungvári–Arencibia (kubai) 7:0. Döntő: Ungvári–Nasztujev (ukrán) 0:5.

73 kg. 1. forduló: Braun Ákos–Van Kol (holland) 0:3.
90 kg. 1. forduló: Rajcsányi Gergő–Jones (holland) 0:10.
100 kg. 1. forduló: Hadfi Dániel–O. Despaigne (kubai) 0:5.

Eredmények:
60 kg: 1. Fallon (brit), 2. Buchanan (brit), 3. Lebrius (francia) és Uematsu (spanyol).
66 kg: 1. Nasztujev (ukrán), 2. Ungvári Miklós (magyar), 3. Arencibia (kubai) és Mijakovics (szerb-montenegrói), …9. Neu Gábor (magyar).
90 kg: 1. Y. Despaigne (kubai), 2. Grekov (ukrán), 3. Huizinga (holland) és Hugonnier (francia). Rajcsányi Gergő helyezetlen.
100 kg: 1. Monti (olasz), 2. Gürschner (német), 3. O. Despaigne (kubai) és Gazimov (orosz). Hadfi Dániel helyezetlen.
+100 kg: 1. D. van der Geest (holland), 2. Breison (kubai), 3. Muszlimov (orosz) és Tonkov (bolgár)

Női A-kategóriás Világkupa, Rotterdam 63 kg: 1. forduló: Bejczi Zsuzsa-Silva (portugál) 7:0. 2. forduló: -Hutchins (brit) 0:5. A vigaszágon:-Riaboff (francia) 10:0, -Krukover (argentin) 0:10
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik