Nehezen nyert a Real

Munkatársainktól MunkatársainktólMunkatársainktól Munkatársainktól
Vágólapra másolva!
2003.02.23. 00:06
Címkék
Három nagycsapat lépett a hazai gyepre szombaton, és mindhárman legalább kétgólos sikerrel zárták a napot.
A forduló eredményeit, a bajnokság és a góllövőlista állását Európai topligák című összeállításunk Spanyolország rovatában olvashatják.
A forduló eredményeit, a bajnokság és a góllövőlista állását Európai topligák című összeállításunk Spanyolország rovatában olvashatják.
Luis Figo és Zinedine Zidane távollétében nem játszott jól, sőt Fernando Sales fejese után hátrányba is került a Real Madrid, végül mégis három pontot kasszírozott a Valladolid ellen szombat este. Roberto Carlos szabadrúgásból egyenlített, a védők közül kiugró Ronaldo a 21. percben már a Realt juttatta előnyhöz, és hiába játszott fölényben a vendégcsapat a második félidőben, Javier Portillo lövésével a madridiak még fölényessé is tudták tenni a győzelmüket, így legalább egy napra átveszik a vezetést a tabellán. A fehérek két riválisa, a Real Sociedad és a Valencia vasárnap játszik.

A másik két találkozón egyaránt kiütéses győzelem született, mesterhármassal. Barcelonában a "Nyúl”, vagyis Javier Saviola zörgette meg háromszor a Betis kapuját, s közte egyszer Cocu is a vendégek hálójába bólintott – már a hatodik percben megvolt a négygólos végső különbség fele… La Corunában Diego Tristán volt az elsőszámú sorozatlövő, aki társaival elsütötte a hatlövetűt, vagyis a Depor hatgólos győzelmet aratott "névrokona”, a két évvel ezelőtti UEFA-kupa-döntős Deportivo Alavés felett.

Tv: a Sport1 ma 20.15-kor élőben közvetíti a Rayo Vallecano–Valencia mérkőzést
Legfrissebb hírek

Jövőre is lesz Szombathelyen torna-vk-verseny

Torna
18 perce

Vb 2026: pontlevonással büntették Dél-Afrikát, történelmi esélyt kapott Benin a kijutásra

Foci vb 2026
35 perce

A szövetség szerint helytálltak a magyarok a ruandai kerékpáros-vb-n

Kerékpár
44 perce

Válogatott: a forma alapján Dárdai Bence–Nikitscher Tamás csere jöhet; mi lesz Balogh Botonddal?

Magyar válogatott
46 perce

Szivós Márton a Csupasz pisztolyból idézett, amikor a játékvezetőről kérdezték – videó

Vízilabda
47 perce

Európa első virtuális tékvandóversenyét rendezték Budapesten

Egyéb egyéni
59 perce

Puerto Ricó-i rapper lép fel a LX. Super Bowl félidejében – hivatalos

Amerikai sportok
1 órája

Játék, szenvedély – Hulk közel negyvenévesen sem tesz lakatot a szájára

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik