A NOB ismét a száműzendő sportágakról tárgyal

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2003.02.19. 20:23
Címkék
A NOB végrehajtó bizottsága ma és holnap Lausanne-ban tartja ülését, a tanácskozáson várhatóan napirendre kerül az öt és fél év múlva esedékes játékokon szereplő néhány sportág  birkózás, vitorlázás, sportlövészet, kajakszlalom és tollaslabda  programjának módosítása is.
Tudjuk, hogy néhány sportág jövője attól függ, szerepel-e az olimpiai játékok műsorán. Ebből a szempontból a NOB-nak komoly felelőssége van. Ezt Jacques Rogge, a nemzetközi ötkarikás mozgalom belga irányítója ismerte el az ülés előtt, hozzátéve: "Már sokszor hangsúlyoztam, hogy a nyári olimpiáknak megvannak a maguk határai. Ezt nem akarjuk átlépni, mert a műsor kezelhetetlenné válna. A költségek sem szökhetnek az égbe, mert akkor csak néhány ország tudna pályázni a rendezésre. Viszont a játékoknak tükrözniük kell a fejlődést, a haladást, és roppant fontos, hogy a fiatal generáció is érdeklődjön a versenyek iránt.” Rogge többek között ezért szeretné, hogy például a golf és a hétfős rögbi kerüljön be a programba, s mivel – mint most is hangsúlyozta – a kereteket nem lehet növelni, néhány sportágnak vagy versenyszámnak búcsúznia kell. Tavaly szóba került, hogy az öttusa, a baseball, a softball, a kötöttfogású birkózás és az atlétikából a gyaloglás esetleg már a 2008-as pekingi olimpián sem kerül megrendezésre, de a novemberi mexikóvárosi NOB-ülésen nem született döntés, így a veszély egy időre megszűnt.
Legfrissebb hírek

A Bilbao közelebb került a BL-induláshoz, a Betis távolabb a La Ligában

Spanyol labdarúgás
7 perce

Az Inter nyert, a Napoli csak ikszelt – egypontosra csökkent a különbség a tabella élén!

Olasz labdarúgás
24 perce

Pedersen szakaszgyőzelemmel vette vissza a rózsaszín trikót a Girón

Egyéb egyéni
42 perce

A Topolya Sztanics duplájával fordított Belgrádban – győzött a Partizan ellen

Minden más foci
1 órája

Egyenlített a TFSE a hetedik helyért zajló párharcban

Röplabda
1 órája

Őrült meccsen győzött a Komárom a Niké Ligában

Minden más foci
1 órája

Flick még nem érzi magát bajnoknak, Ancelotti szerint sokba kerültek a védelem hibái

Spanyol labdarúgás
1 órája

Légiósok: Csongvaiék rangadót nyerve maradtak az élen, Bolláék behúzták a bécsi derbit

Légiósok
1 órája
Ezek is érdekelhetik