Késik a Budapest Sportaréna átadása

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2003.02.10. 20:58
Címkék
A legutóbbi ellenőrzés során kiderült, hogy a módosított szerződésben foglalt új határidőhöz képest is késésben van a Budapest Sportaréna kivitelezése, így kérdéses a létesítmény február 24-i, illetve a komplex beruházás márciusi 15-i átadása -nyilatkozta Görözdi György, a GYISM BS-beruházással is foglalkozó Olimpiai Projektirodájának vezetője. A főcsoportfőnök hozzátette: várhatóan nem lehet majd az új csarnokban megrendezni a tárca március 16-án esedékes díjátadó gáláját, ugyanakkor nem fenyegeti veszély az április 15-én kezdődő divízió-1-es jégkorong-világbajnokságot. Az új BS épületének eredetileg tavaly december 15-ére kellett volna elkészülnie, a kivitelezés során tapasztalt korábbi késés miatt azonban a GYISM és a beruházó-működtető francia cég egyeztető tárgyalásait, s a szerződés módosítását követően a dátum február 24-ére módosult. A létesítmény teljesen megújult környezetét az első változat szerint is március 15-én kellene átadni. Elsődleges, hogy a Budapest Sportaréna építkezésének eredeti, majd módosított szerződésében foglalt beruházások maradéktalanul megvalósuljanak, s csak ezután következik az átadás. Amennyiben késik, akkor február 25-étől fizeti az előzetesen megállapított napi 21 millió forintos kötbért a francia kivitelező. Szilvásy György, a GYISM közigazgatási államtitkára hozzátette: még minden lehetséges, így az is, hogy február 24-ére befejeződik a létesítmény összesen 42 részterületen folyamatosan zajló átadás-átvétele. "Számunkra egyébként is mindig a március 15-i határidő volt a fontos, a korábbi a kötbér miatt lényeges. Semmit nem engedünk kihagyni azokból a beruházásokból, amelyekkel rendelkeznie kell a BS-nek a szerződések értelmében.” Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a kivitelezéssel kapcsolatos ellenőrzéseket végző szakemberek tevékenysége független a hatósági véleményektől: az aréna, például, tűzrendészetileg lehet megfelelő, amennyiben hiányzik valami, akkor nem veszi át a minisztérium. "E hét végére kiderül, hogy lesz-e újabb késés, vagy sem” – fűzte hozzá Szilvásy.
Legfrissebb hírek

F1 75: a kaszinóváros futama leginkább Piquet-nek hozott szerencsét

F1
6 perce

A védekezés magasiskoláját mutatták be a görög női pólósok a vizes-vb-n

Vizes vb 2025
18 perce

Így Todd rá: nyolcmilliárd euróval a világ tetejére táncolt a Chelsea

Angol labdarúgás
38 perce

Megvenni nem sikerült, de kölcsönkapni igen: a hátvéd visszatért a Szparihoz

Labdarúgó NB I
39 perce

A versenyhelyzet növelésével lépne közelebb a mezőnyhöz a Dunaújváros

Jégkorong
49 perce

Vizes vb: orosz arany a férfi szinkronúszóknál

Vizes vb 2025
53 perce

Svéd klasszis érkezhet a Szegedről távozó spanyol válogatott helyére – sajtóhír

Kézilabda
57 perce

A ZTE ellen mutatkozik be a Leicester új edzője

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik