Cselgáncs - Jöhet a Hungária-kupa!

GOMBKÖTŐ ROLANDGOMBKÖTŐ ROLAND
Vágólapra másolva!
2003.02.10. 20:57
Címkék
Mindössze három dzsúdós képviselte a magyar színeket a párizsi Szuper A-kategóriás Világkupa-viadalon. Az 52 kilogrammos Nagy Viktória az első körben verhető ellenfelet kapott, s a madagaszkári Ravaorisoa legyőzése nem is okozott gondot kétszeres junior Európa-bajnoknőnknek. Az UTE reménysége a második fordulóban a későbbi győztes dél-koreai Li Eun Hit is alaposan megszorongatta, ám a vigaszágra szorult, ahol nem bírt a tunéziai Rouinivel. A tavalyi junior-világbajnokságon bronzérmes Ónody Beáta (Honvéd-Kipszer-THAC) most ismerkedik a felnőttmezőnnyel, kevésen múlt, hogy nem vette sikerrel az első akadályt, az amerikai Burnsszel szemben csak minimális különbséggel maradt alul. A 63 kilósok között a junior Európa-bajnok Bejczi Zsuzsa már az első fordulóban szembekerült a kontinens legjobbjával, a belga Vandecaveye igazolta is a papírformát. A koroncói dzsúdós a vigaszágon a finn Martikainent legyőzte, a német Von Harnierrel azonban nem bírt, így a kilencedik helyen zárt. Németh Ferenc szövetségi kapitány tanítványai csak a hét második felében térnek haza a francia fővárosból, ahol a kis magyar küldöttség is részt vesz az ilyenkor szokásos nemzetközi edzőtáborozáson.A sportág szerelmeseinek figyelme pedig immár a magyar főváros felé fordul, ezen a hétvégén ugyanis Budapesten rendezik meg a hagyományos Hungária-kupát, az A-kategóriás Világkupán ezúttal a legjobb férfi versenyzők küzdelmeit láthatja majd a publikum.
Legfrissebb hírek

Lőw Zsolt visszatér Jürgen Klopp mellé

Német labdarúgás
2 perce

Női kézilabda BL: minden idők legkiegyenlítettebb négyes döntője jöhet

Kézilabda
45 perce

Fennakad-e az olasz falon a triplázni vágyó PSG?

Bajnokok Ligája
47 perce

Csábi Józsefet meglepte, hogy a BVSC nélküle folytatja az NB II-ben

Labdarúgó NB II
1 órája

Dzumhur elvett egy szettet, de Alcaraz jutott tovább

Tenisz
8 órája

Szombati sportműsor: PSG–Inter BL-döntő és Győr–Esbjerg BL-elődöntő

Minden más foci
8 órája

Elkényeztették a labdarúgás szerelmeseit az idei BL-döntős csapatok; Mészáros Krisztofer a történelmi Eb-érméről

E-újság
8 órája

Szív vagy ész? – Mohai Dominik jegyzete

Bajnokok Ligája
9 órája
Ezek is érdekelhetik