Jégkorong - A Fradi vállalná a Sportarénát

SZŰCS MIKLÓSSZŰCS MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2003.01.21. 22:51
Címkék
"Valóban, szó van arról, hogy a Ferencváros hokicsapata a közeljövőben elkészülő Budapest Sportarénában játssza a mérkőzéseit” – reagált Mihók Béla, a zöld-fehérek szakosztályelnöke a néhány nappal ezelőtt felröppent hírre. Információink szerint ugyan konkrétumokról még nem esett szó, de a ferencvárosiak már jelezték: örömmel mondanának igent a hivatalos felkérésre, bár erre csakis abban az esetben kerülhet sor, ha a szakosztályra nézve ennek nem lennének anyagi vonzatai, mert az esetleges bérleti díj nem fér bele az együttes költségvetésébe. Természetesen – tette hozzá Mihók – nem úgy képzelik, hogy minden találkozóra a Budapest Sportarénában kerülne sor, de a fontosabb összecsapásokat, mondjuk a Dunaferr, az Alba Volán, vagy – az örök rivalizálás miatt – az UTE elleni mecscseknek, illetve a nemzetközi találkozóknak igazán méltó otthona lenne a új sportcsarnok. A szakosztályelnök úgy véli, hogy több haszna is lehetne az együttműködésnek: egyrészt kulturáltabb, a kor igényeinek megfelelő körülmények között szerepelhetne a huszonnégyszeres magyar bajnok, másrészt pedig ezáltal a fradistáknak is több esélyük lenne arra, hogy a televízió képernyőjére kerüljenek, s így kedvezőbb pozícióból tárgyalhatnának a szponzorokkal. A hírek szerint márciusban már ott játszanák le a zöld-fehérek az OB I bronzmeccsét.
Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: Genk–FTC az Európa-ligában, Veszprém–Barca döntő a kézilabda-klub-vb-n

Birkózás
5 órája

Győzhet is Belgiumban a Fradi; olimpiát nyerhet „a legjobb Fritsch Robi”

E-újság
5 órája

Önbizalom – Somogyi Zsolt jegyzete

Európa-liga
5 órája

Haladás Szombathelyen – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB II
5 órája

Férfi kosár Euroliga: magabiztos győzelemmel kezdett a címvédő Fenerbahce

Kosárlabda
5 órája

Remekelt a De Bruyne, Höjlund páros Nápolyban, ikszelt a Juventus Spanyolországban

Bajnokok Ligája
6 órája

Európai kézilabdaligák: 20 magyar gól a román női bajnokságban

Kézilabda
6 órája

A Juventus után az Athletic Bilbaónak is négyet lőtt a Borussia Dortmund

Bajnokok Ligája
6 órája
Ezek is érdekelhetik