Bellamy Newcastle-ban marad

Gy. B.Gy. B.
Vágólapra másolva!
2003.01.10. 21:07
Címkék
A brit labdarúgás egyik legjobb csatárának tartott Craig Bellamy 2007 nyaráig meghosszabbította szerződését a Newcastle Unitednél. A 23 éves walesi játékos 2001 júniusában a Coventry Citytől igazolt jelenlegi klubjába, amelyet már sokszor segített fontos gólokkal, igaz, időnként fegyelmezetlenségével is kitűnik.
Vieira sérülés miatt nem játszhat vasárnap (Fotó: Afp)
Vieira sérülés miatt nem játszhat vasárnap (Fotó: Afp)
Vieira sérülés miatt nem játszhat vasárnap (Fotó: Afp)
Vieira sérülés miatt nem játszhat vasárnap (Fotó: Afp)
Vieira sérülés miatt nem játszhat vasárnap (Fotó: Afp)
Vieira sérülés miatt nem játszhat vasárnap (Fotó: Afp)
A mostani BL-sorozatban már kétszer állították ki és tiltották el sportszerűtlen magaviseletéért. "Könnyű döntés volt a szerződéshosszabbítás. Tehetséges futballisták alkotják a csapatot, Sir Bobby Robson kiváló edző, s a szurkolók is fantasztikusak” – mondta Bellamy. Közben az átigazolási fronton is szorgosan tevékenykednek a "szarkák” vezetői, elsősorban a védelem tengelyét akarják megerősíteni, ezért több játékost kiszemeltek: a holland Jaap Stamot (Lazio, ára 12 millió font), a belga Daniel Van Buytent (Olympique Marseille, 8) és a lengyel Tomasz Hajtót (Schalke, 6).
Újra kilátogatott a Tottenham Hotspur edzőpályájára a december 26-án lábműtéten átesett Christian Ziege, igaz, a világbajnoki ezüstérmes német válogatott labdarúgója csak mankók segítségével tud járni. A legfrissebb orvosi vélemények szerint a 30 éves középpályás három hónap múlva kezdheti újra a tréningeket. Ziege a 2–2-es döntetlennel végződött Charlton Athletic elleni bajnoki után feküdt kés alá, miután egy rúgás miatt a combizma feldagadt, és a vérkeringés zavartalan működése is veszélybe került. A beavatkozás előtt rövid ideig attól is tartani lehetett, hogy Ziege elveszítheti a bal lábát.
Graeme Souness, a Blackburn Rovers menedzsere pénteken kijelentette, hogy adott esetben kész megválni a csapat egyik ifjú tehetségétől, David Dunntól. A középpályás Portugália ellen tavaly mutatkozott be az angol válogatottban, de azóta kisebb sérülések és formahanyatlás kísérte a játékát, amelyre Souness szerint egyébként a játékos magánéletében kell választ keresni. "Két hete találkoztam Dunn ügynökével, és megmondtam neki, hogy amennyiben befut hozzánk egy komolynak tűnő ajánlat a pártfogoltjáért, úgy azt át fogjuk gondolni. David a mostani szezonban meg sem közelítette régi önmagát, és bizony eddig csalódást keltett” – így Souness. A 23 esztendős játékos tényleg nincs jó passzban, ugyanis a hétközi, a Manchester United elleni Ligakupa-elődöntő első húsz percét sem bírta ki, ezúttal vádlisérülés miatt kellett lecserélni.
Két kulcsjátékosát is nélkülözni kénytelen a vasárnapi, Birmingham City elleni idegenbeli bajnoki mérkőzésen a címvédő és jelenleg is éllovas Arsenal: Patrick Vieirának csak ezt a meccset, Fredrik Ljungbergnek viszont legalább két hetet kell kihagynia sérülés miatt. A csapat francia kapitányának az ágyéka húzódott meg, míg a magyarokkal azonos Eb-selejtezőcsoportban szereplő svéd válogatott erősségének az Achilles-ina fáj.
A Southampton közös megegyezéssel szerződést bontott ecuadori középpályásával, Cléber Chalával. A tavalyi világbajnokságon is szerepelt játékos, aki már hosszú ideje nem tudott szóhoz jutni a bajnokság 6. helyén álló együttesnél, valószínűleg visszatér hazájába.
Három évre a Sunderlandhez igazolt Mart Poom észt válogatott kapus. A játékos novemberben érkezett kölcsönbe a bajnokságban jelenleg csak a 18. helyén álló együtteshez a Derby Countytól.

Tv: a Sport1 szombaton 16.00-tól a West Bromwich– Manchester United mérkőzést élőben, 18.15-től pedig a Liverpool–Aston Villa találkozót felvételről közvetíti

A forduló műsorát, a bajnokság és a góllövőlista állását Európai topligák című összeállításunk Anglia rovatában olvashatják.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik