Jégkorong: Táblás házat várnak

KIRIPOLSZKY TAMÁSKIRIPOLSZKY TAMÁS
Vágólapra másolva!
2003.01.08. 22:00
Címkék
A 75 éves múltra visszatekintő hazai jégkorong történetében vasárnap este rendeznek először fedett pályás mérkőzést Debrecenben. A nemrég átadott Főnix-csarnokban a két honi élcsapat, az Alba Volán és a Dunaferr csap össze a Magyar Kupa döntőjében. Szerdán a helyszínen megtartott sajtótájékoztatón a szövetség vezetői, valamint idősebb Ocskay Gábor, a székesfehérváriak szakosztály-igazgatója elragadtatással beszéltek az impozáns létesítményről. (A kupavédő dunaújvárosiak a zord idő miatt nem érkeztek meg.) Kovács Zoltán főtitkár örömmel jelentette be: szeretnék megrendezni az első olimpiai kvalifikációs tornát, és jó esélyt lát arra, hogy Debrecen legyen a házigazda.De ne szaladjunk előre! Ezen a hétvégén debütál ugyanis a Főnix jeges eseményekkel. Szombaton gyermekgárdák vetélkednek, másnap egy kuriózumnak számító női mérkőzést követően a hajdúsági férfiak is bizonyíthatnak a jégen, ugyanis 14 órától a Debreceni Amatőr Hokiklub OB II-es meccset vív a Pomáz ellen. Az MK-finálé 17.30 órakor kezdődik. Az érdekelt együtteseket előreláthatóan mintegy ezer szurkoló kíséri el, de a debreceni sportbarátok is minden bizonnyal "választanak maguknak” csapatot. Várhatóan telt ház lesz, azaz több mint ötezer néző foglal majd helyet a lelátókon. A Sport1 jóvoltából pedig azok is megnézhetik a meccset, akik nem látogatnak ki a Főnixbe. Az 500, illetve 900 forintba kerülő jegyek a csarnok pénztáraiban, valamint ugyancsak Debrecenben a Mezon és Tourinform irodákban kaphatóak. Szombaton egész nap, illetve vasárnap délután 2 óráig a belépés ingyenes.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik