Elbernek kár könyörögni

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
Vágólapra másolva!
2003.01.05. 22:59
Címkék
Többen úgy tartották, Giovane Elber csak a szokásos színjátékát adta elő, amikor a téli szünetben arról beszélt, hogy elhagyja a Bayern Münchent, ám a marbellai edzőtáborba való indulás előtt kiderült, a brazil tényleg távozik. "Legkésőbb 2004-ben szakítok a csapattal. Hiába jön könyörögni a Bayern, Franz Beckenbauer vagy maga Jézus Krisztus, én megyek  jelentette ki a dél-amerikai, akit az egylet történetének legjobb idegenlégiós támadójának tartanak.
Alighanem közrejátszott a döntésében az az ultimátum is, amelyet a vezérkar intézett hozzá a gyengébb őszi produkció után…Elber azt is elárulta, hogy Portugáliában vagy Spanyolországban folytatja a karrierjét.A brazil gólgyároshoz hasonlóan Sebastian Deisler is elutazott a csapattal a marbellai edzőtáborba, a középpályás aligha álmodhatott ennél szebb ajándékról huszonharmadik születésnapja alkalmából. A játékos a tavaly tavaszi, Ausztria elleni barátságos válogatott mérkőzésen szenvedett "n plusz egyedszer” térdsérülést, azóta rendszeres vendége volt az orvosi rendelőknek, illetve a rehabilitációs központoknak. Most úgy tűnik, a 2002–2003-as szezon második felében szóhoz juthat, igaz, Ottmar Hitzfeld vezetőedző szerint egyelőre kár nagy dolgokat várni tőle. "Nulláról nem ugorhat azonnal százra” – vélte a tréner.A jelek szerint Deisler az edzőtáborban a többi lábadozóval – Willy Sagnol, Claudio Pizarro – együtt elsősorban a futógyakorlatokban fog jeleskedni.
Legfrissebb hírek

NBA: a második félidőben fordított a címvédő OKC a Memphis ellen

Amerikai sportok
2 perce

TF: száz éve a magyar nemzet szolgálatában

Egyéb egyéni
12 perce

Menesztették Dárdai Bencéék edzőjét – hivatalos

Német labdarúgás
25 perce

Szoboszlai a City ellen is kiemelkedett a Liverpoolból

Angol labdarúgás
39 perce

Hugo Descat: A hitünk volt a fordítás kulcsa  Szegeden

Kézilabda
1 órája

Tovább hasít Stafford és a Rams, ezúttal a 49ers kapott nagy pofont – videók 

Amerikai sportok
1 órája

Az utolsó menedék – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
8 órája

Újpesti útilapu – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
8 órája
Ezek is érdekelhetik