Sammer: örökké Dortmund

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
Vágólapra másolva!
2003.01.01. 20:44
Címkék
A középkorból jól ismert röghöz kötés eszközéhez kíván nyúlni a Borussia Dortmund vezérkara. Mindössze anynyi a különbség az akkori és a mostani módszer között, hogy ezúttal a két fél konszenzusával alakulhat ki az élethosszig tartó együttműködés.
Matthias Sammer, az 1997-es BL-győztes csapat játékosa, a jelenlegi gárda vezetőedzője már korábban kijelentette: hajlik arra, hogy "örökké” a BVB trénere legyen, és most Gerd Niebaum klubelnök jelezte, nincs ellenére az ötlet. "Ami Alex Ferguson a Manchester Unitednek, az lehet Matthias Sammer a Borussia Dortmundnak – árulta el a Handelsblatt című lapnak Niebaum. – Sammer alapíthat és reményeim szerint alapítani is fog egy korszakot Dortmundban. A belé vetett bizalmunk töretlen!”Sammert 2006. június 30-ig köti érvényes szerződés a sárga-feketékhez, akikkel tavaly bajnoki címet szerzett, jelenleg pedig a második helyen áll a bajnokságban.A klubelnök a fentebb már idézett interjúban elmondta, nem aggasztja, hogy az egylet részvényei már három eurót sem érnek, a Borussia Dortmund előtt fényes gazdasági jövő áll. Ennek egyik alapja lehet a Westfalen-stadion további bővítése. Az aréna a 2003–04-es szezontól már 83 ezer néző befogadására lesz alkalmas, és Niebaum szerint a 75 ezres átlagnézőszám reális elvárás, és ezzel a klub ebben a kategóriában utoléri a Real Madrid, Barcelona kettőst.
Legfrissebb hírek

NBA: a második félidőben fordított a címvédő OKC a Memphis ellen

Amerikai sportok
2 perce

TF: száz éve a magyar nemzet szolgálatában

Egyéb egyéni
12 perce

Menesztették Dárdai Bencéék edzőjét – hivatalos

Német labdarúgás
25 perce

Szoboszlai a City ellen is kiemelkedett a Liverpoolból

Angol labdarúgás
39 perce

Hugo Descat: A hitünk volt a fordítás kulcsa  Szegeden

Kézilabda
1 órája

Tovább hasít Stafford és a Rams, ezúttal a 49ers kapott nagy pofont – videók 

Amerikai sportok
1 órája

Az utolsó menedék – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
8 órája

Újpesti útilapu – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
8 órája
Ezek is érdekelhetik