Torghelle Sándor marad a Honvédnál

K. Z.K. Z.
Vágólapra másolva!
2002.12.19. 22:13
Címkék
Torghelle Sándor Kispesten marad.Az utánpótlás-válogatott csatárt több klub, például a Zalaegerszeg és a Debrecen is elcsábította volna, ám a Honvéd ezúttal nem engedett, és sikerült rávennie Torghellét, hogy szerződését 2006-ig hosszabbítsa meg. Sőt, nemcsak a támadó kanyarította oda szignóját az új szerződésre, hanem a fiatalok közül Vass Csaba és Takács Zoltán is plusz három évre írt alá. Edző viszont továbbra sincs – bár nem kizárt, hogy a hét végére megtalálják a kispestiek a megfelelő szakembert. Marijan Vlakon kívül egy másik, egykor bajnokcsapatot edző horvát tréner is a kiszemeltek között van, de nem biztos, hogy januártól igazolni kell a csapathoz egy tolmácsot is…Szurgent Lajos és Gujdár Sándor megbízatása tehát a decemberi szezonzárással lejárt, de valószínűleg mindketten maradnak Kispesten."Úgy tudom, hogy az új edző segítőjeként dolgozhatunk tovább, persze nekünk nem is lenne könnyű itthagyni a Kispestet… – mondta Szurgent Lajos. – Szerintem egyébként elsősorban játékosokat kell találnunk, mert tartok tőle, hogy ezzel a kerettel nagyon nehéz lenne bent maradni. Igazolni kell, és én elsősorban Hrutka Jánosban látom azt az embert, aki összefogja a védelmet, úgyhogy az ő megszerzése óriási segítség lenne a csapatnak.”Mivel Hrutka is játszana, szívesen igazolna a ferencvárosi tartalékból a Honvédhoz, de nagy kérdés, az FTC mennyit kér a játékosért. A kispestiek engedékenységén múlhat viszont Marius Sasu sorsa, hiszen a Debrecen őt is vinné, ám úgy fest, a Loki által felkínált milliókat keveslik a piros-feketék.
Legfrissebb hírek

Három aranyérmet szerzett pénteken a Danubius Nemzeti Hajós Egylet az evezős ob-n

Egyéb egyéni
10 perce

„Azt szoktam mondani: nagyon sok helyről hívtak, hogy nem kellek” – Horváth Ferenc a jelenlegi helyzetéről

Labdarúgó NB I
46 perce

Összejött az álomdöntő! Alcaraz a Djokovicsot kiejtő Sinnerrel vívja a wimbledoni finálét

Tenisz
52 perce

Kajak-kenu: az Eb-aranyak után már csak a vb-re fókuszál Mircse Iván

Utánpótlássport
54 perce

Az UEFA visszasorolta a Crystal Palace-t az Európa-ligából a Konferencialigába

Európa-liga
1 órája

Felkészülés: döntetlent játszott osztrák ellenfelével a DVTK

Labdarúgó NB I
1 órája

Neszmély Boglárka: A meccs közben nem foglalkoztunk az állással

Vizes vb 2025
1 órája

Kosárlabda: szombaton rajtol a brnói U19-es leány-világbajnokság

Utánpótlássport
2 órája
Ezek is érdekelhetik