ASZTALITENISZ - Póta Georgina bronzérmes

SZ. M.SZ. M.
Vágólapra másolva!
2002.12.13. 22:12
Címkék
Az újabb bravúr nem sikerült, az eredmény azonban így is lenyűgöző: Póta Georgina bronzérmes lett a nemzetközi szövetség által életre hívott Pro Tour-versenysorozat fináléjában. S ha netán valaki fanyalogna, mert a Statisztika ifjú csillaga "csak az ifjúságiak mezőnyében állhatott a dobogóra, annak meggyőzésére álljon itt két korántsem elhanyagolható tény: egyrészt világszintű eseményen magyar asztaliteniszező a dobogóra legutóbb hét évvel ezelőtt állhatott fel (akkor a Bátorfi Csilla, Tóth Krisztina duó lett vb-harmadik), másrészt pedig Stockholmban, az összes női versenyszámot alapul véve az elődöntőbe Pótán kívül egyetlen európai versenyző sem jutott. És talán az sem érdektelen, hogy Póta az első helyen kiemelt kínai Csang Csen-csentől drámai csata végén, csak 4:3-ra kapott ki. Szóval kéretik nagyon megbecsülni ezt az eredményt&
Már csak azért is, mert az ifjúsági fiúknál indult Zwickl Dániel a saját bőrén is megtapasztalhatta, hogy mennyire nem könnyű egy ilyen mezőnyben a legjobb négy közé jutni. ITTF Pro Tour-döntő, Stockholm
(a pénzdíj: 240 ezer dollár)
(a pénzdíj: 240 ezer dollár)

Férfiak. Egyes. Nyolcaddöntő. Ma Lin (kínai)–Szmirnov (orosz) 4:2, Vang Hao (kínai)–Szamszonov (fehérorosz) 4:3, Csüan Csi-jüan (tajvani)–Kung Ling-huj (kínai) 4:3, J. Saive (belga)–Maze (dán) 4:1, Boll (német)–Karlsson (svéd) 4:2, Vang Li-csin (kínai)–Rju Szeung Min (dél-koreai) 4:2, Kreanga (görög)–Csin Csi-csien (kínai) 4:0, Heister (holland)–Schlager (osztrák) 4:2
Páros. Negyeddöntő. Kung Ling-huj, Ma Lin (kínai)–Hakansson, Karlsson (svéd) 4:0, Csin Csi-csien, Vang Li-csin (kínai)–Li Csul Szeung, Rju Szeung Min (dél-koreai) 4:0, Cseung Juk, Leung Csu-jen (hongkongi)–Schlager, Jindrak (osztrák) 4:2, Kito, Taszaki (japán)–Ko Laj-csak, Li Csing (hongkongi) 4:1
Nők. Egyes. Nyolcaddöntő. Csang Ji-ning (kínai)–Steff (román) 4:1, Lin Ling (kínai)–Johansson (svéd) 4:1, Kuo Jen (kínai)–Umemura (japán) 4:2, Li Jia Wei (szingapúri)–Boros (horvát) 4:2, Niu Csia-feng (kínai)–Jing Jun Hong (szingapúri) 4:2, Struse (német)–Tie Ja-na (kínai) 4:3, Lau Suj-fej (hongkongi)–Fudzsinuma (japán) 4:0, Kuo Csüe (kínai)–Li Nan (kínai) 4:2. Negyeddöntő. Csang Ji-ning–Lin Ling 4:2, Kuo Jen–Li Jia Wei 4:3, Niu Csia-feng–Struse 4:0, Kuo Csüe–Lau Suj-fej 4:2
Ifjúságiak. Fiúk. Egyes. A-csoport. Jang Hsziao-fu (kínai)–Zwickl 3:0 (15, 9, 6), Tsuboi (brazil)–Süss (német) 3:0 (14, 12, 9), Tsuboi–Zwickl 3:1 (–7, 8, 2, 4), Jang Hsziao-fu–Süss 3:0 (6, 6, 7). A csoport végeredménye: 1. Jang Hsziao-fu 3 győzelem, 2. Tsuboi 2, 3. Süss 1, 4. Zwickl 0
Lányok. Egyes. B-csoport. Peng Lu-jang (kínai)–Póta 3:1 (6, –7, 2, 7), Hirano (japán)–Huang I-hva (tajvani) 3:1 (–10, 5, 6, 8). A csoport végeredménye: 1. Peng Lu-jang 3, 2. Póta 2, 3. Hirano 1, 4. Huang I-hva 0. Elődöntő. Csang Csen-csen (kínai)–Póta 4:3 (–6, 8, 8, 5, –10, –15, 7), Peng Lu-jang–Fukuhara (japán) 4:1 (9, 6, –9, 7, 5)
Legfrissebb hírek

Mikel Arteta: Donnarumma jelentette a különbséget a párharcban

Bajnokok Ligája
3 órája

Csütörtöki sportműsor: visszavágók az Európa-liga és a Konferencialiga elődöntőjében

Minden más foci
3 órája

Jobban szeret a háttérben „dobolni” Damir Krznar, az Újpest vezetőedzője; Veretlenségével az aranykorszakait idézi az ETO

E-újság
3 órája

Változásra van szükség – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
3 órája

Európai kézilabdaligák: Győri Barbara 19-et védett Németországban

Kézilabda
4 órája

Hiába a kihagyott tizenegyes, a PSG Párizsban is nyert, és készülhet története második BL-döntőjére!

Bajnokok Ligája
4 órája

Az olasz vízilabda-válogatott kapitánya is ott volt az ob I döntőjének első meccsén

Vízilabda
4 órája

A ráadásban kapott gól miatt pont nélkül maradt az ESMTK Tiszaföldváron az NB III-ban

Labdarúgó NB II
5 órája
Ezek is érdekelhetik