Sportpolitika: Januárban nyílhat a Budapest Aréna

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2002.12.12. 21:00
Címkék
Az eddigi tapasztalatok alapján valószínűleg befogadható az a megvalósíthatósági tanulmány, melyet a PricewaterhouseCoopers készített a tervezett 2012-es budapesti olimpia rendezésével összefüggésben. Erről Jánosi György sportminiszter beszélt a tárca évzáró sajtótájékoztatóján. A Magyar Olimpiai Bizottság, illetve a Fővárosi Önkormányzat szakértői is vizsgálják az elemzést, s a vélemények folyamatosan érkeznek a minisztériumba. A miniszter szerint karácsony előtt döntés születik a tanulmánnyal kapcsolatban.A Budapest Aréna építése az utóbbi időben rendkívül felgyorsult, így nem kizárt, hogy a csarnokot januárban átadják, az viszont biztos, hogy a terepmunkálatok a tervezett március közepi időpontig lesznek csak készen.A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a sportra az ideinél 1.4 milliárd forinttal több jut jövőre: a plusztámogatásra már csak azért is szükség van, mert 2003 olimpiai kvalifikációs év lesz. A GYISM vezetői egy hagyományteremtő akcióról is beszámoltak. A tárca a Magyar Technikai és Tömegsport Klubok Országos Szövetségének javaslatára évente jótékonysági árverést rendez, amelynek keretében élversenyzők sporteszközeire lehet licitálni. A befolyt összeget az elképzelések szerint hátrányos helyzetű, szociálisan rászoruló gyermekek kapják. Az idei akció december 21-én egy gálarendezvénnyel ér véget.
Legfrissebb hírek

Újabb magyar érem Szingapúrban! Betlehem Dávid ezüstérmes a 3 km-es sprintversenyben

Vizes vb 2025
39 perce

„Olyan nehéz időszakot éltem meg, amibe sokan belerokkantak volna” – Fábián Bettina a vb-bronzérem után

Vizes vb 2025
52 perce

Óriási bravúr! Fábián Bettina világbajnoki bronzérmes a 3 km-es kieséses sprintversenyben

Vizes vb 2025
2 órája

Szombati sportműsor: a magyar női pólóválogatott Olaszország ellen játszik a vb-elődöntőért

Birkózás
6 órája

Rasovszky Kristóf: Felállok innen is!; Kenya büszkesége magyar színekben: új csillag születhet távfutásban

E-újság
6 órája

Elhibázott büntetők, piros lap és spanyol siker a házigazda ellen a női Eb-n

Minden más foci
6 órája

Nagyot szólt a női ágyú – Moncz Attila publicisztikája

Angol labdarúgás
6 órája

„Panyenkázók” figyelmébe – VIncze András jegyzete

Európa-liga
6 órája
Ezek is érdekelhetik