Befutott a favorit

ARDAY ATTILAARDAY ATTILA
Vágólapra másolva!
2002.12.12. 16:22
Címkék
Úgy látszik a nagy futballtornák rendezésére mind nagyobb eséllyel lehet pályázni öszvérmegoldásokkal. A 2000-es holland-belga labdarúgó Eb és a 2002-es koreai-japán világbajnokság után a 2008-as kontinensbajnokságon is két gárda lesz otthon, Ausztria és Svájc. A Reuters hírügynökség információi szerint a magyar pályázat a második helyen végzett, mégpedig úgy, hogy a döntőben a végső nyertesekkel együtt öt szavazatot kaptunk, míg a török-görög pályázat kettőt. Így újabb fordulóra került sor, ahol 9-3 arányban maradtunk alul a sógorokkal szemben.
Értesüléseink szerint az utolsó fordulóban minket támogatott a svéd Lennart Johansson, az UEFA elnöke, akivel a svájci FIFA-vezér, Sepp Blatter köztudottan nincs jó viszonyban; valamint a norvég Per Omdal, és a spanyol Jose Villar. Utóbbival a magyar szövetség rendkívül jó kapcsolatot ápol, és korábban is biztosított bennünket támogatásáról.Ez azonban kevésnek bizonyult. Így Svájc-Ausztria nyert, és foglal le máris két helyet a tizenhatos mezőnyben. Genfben a magányos aspiránsok amúgy nyomasztó kisebbségben voltak, a hét versenyzőből csak ketten próbálkoztak társ nélkül: Oroszország és Magyarország. Ám Svájcban is a pénz beszélt. Mikor az Intercontinental Szállóba betipegett Lennart Johansson, az UEFA hatalmas elnöke, már mindenféle sugdolózásokból, sms-üzenetekből sejteni lehetett: nagy csoda nem történt a végrehajtó bizottságnál. Az amúgy sem túl szerény svájciak és osztrákok napok óta kidomborított mellkassal sétafikáltak a hotel környékén, biztos esélyességük tudatában. Johansson bejelentésére azért amolyan Oscar-díjátadós ölelgetésbe kezdtek, delegációjuk egyik hölgy tagja pedig ütemes tapsot kezdeményezett, a döntés helyességét alátámasztandó. Annyi valószínű: a szavazókört nem Arnold Scwarzenegger kampányolása és gigantikus izomzata állította az alpesi országok mellé. Inkább a rendezésre máris elkülönített a 112 millió euró csábíthatta el bizottságot, és a stadionok szinte kifogástalan állapota. 2008 júniusában ott kezdődik az Eb, ahol az 1954-es vb ––– számunkra szomorú – véget ért: Bernben. A döntőt pedig a bécsi Ernst Happel-arénában lehet majd végig nézni. (Scwarzenegger csak azt sajnálhatja, hogy nem a róla elnevezett grazi stadionban lesz.) A megkésett csütörtöki eredményhirdetés előtt Johansson a szokásos udvarias köröket tette meg, mielőtt kiborítékolta a győzteseket. Dicsérte a sok fáradozást, amit a pályázók megtettek, el volt ragadtatva a színvonaltól, és hisz benne, hogy az európai labdarúgás jövője biztos kezekben van. Hogy térségünk futballja mitől fog fejlődni, arról nem beszélt.
Legfrissebb hírek

Vízilabda-vb: Magyarország–Ausztrália

Vizes vb 2025
9 perce

Vizes vb: a doppingellenőrök a kínai és orosz versenyzőket ellenőrizték a legtöbbször

Vizes vb 2025
14 perce

Várkonyi Bence: Úgy néz ki, valamit jól csinálunk

Labdarúgó NB I
40 perce

Öttusa: Remek érzés megélni a fejlődést – Guzi Blanka

Egyéb egyéni
1 órája

Hátsó füves futballmentő túra: a tizenegy kannaváró legendája

Hátsófüves
1 órája

Gyulay Zsolt: Magyarországnak 2036-ban lehet nagy esélye olimpiát rendezni

Egyéb egyéni
1 órája

Strandkézilabda Eb: a női válogatottunk kikapott a görögöktől, a 7. helyért játszhat

Kézilabda
1 órája

A Kecskemétről távozott szélső hétszeres bajnokcsapathoz igazolt

Labdarúgó NB II
1 órája
Ezek is érdekelhetik