Cselgáncs: Düsseldorfban lesz az Európa-bajnokság

G. R.G. R.
Vágólapra másolva!
2002.12.09. 21:40
Címkék
Rendkívüli közgyűlést tartott a Magyar Judószövetség tagsága. Tóth László, a szövetség elnöke lapunknak elmondta, csupán technikai okból volt szükség a küldöttgyűlésre, amely egyetlen napirendi pontban döntött: elfogadta a tagdíjak és a licencdíjak szükséges emelését. Hír még az MJSZ háza tájáról, hogy betöltötték Farkas Tibor főtitkár megüresedett helyét. Az MJSZ új főtitkárának Hámori Imrét nevezte ki a szövetség elnöksége.Tóth László elnökre a napokban újabb sportdiplomáciai feladat vár, ő is részt vesz a hét végi csapat Grand Prix-n Monte-Carlóban, ahol az Európai Cselgáncsszövetség (EJU) kongresszusára is sor kerül. A hírek alapján a küldötteknek lesz dolguk elég, az EJU igazgatótanácsa ugyanis úgy döntött, hogy a 2003-as Európa-bajnokságot Athén helyett Düsseldorfban rendezi meg. A változtatásra vélhetően azért volt szükség, mert az olimpiai cselgáncsversenyeknek is otthont adó sportcsarnok nem készül el határidőre a görög fővárosban.
Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt az NBA-meccsrekorder vezetőedző

Amerikai sportok
10 perce

Redzic Damir a vb-selejtezők előtt: Nagyon várom az összetartást, jó érzésekkel készülök

Magyar válogatott
29 perce

NB I: Blagojevics nem zárkózik el a visszatéréstől

Labdarúgó NB I
37 perce

Marozsán és Bondár is rontott a tenisz-világranglistán, Alcaraz újra az élen

Tenisz
38 perce

NB II: a vereség után előre hozzák az értékelést a Videotonnál, edzőváltás is lehet

Labdarúgó NB II
1 órája

Sako 2029 – nagy bejelentéssel indította a hetet a Győri ETO

Kézilabda
1 órája

Balhé a két korábbi Fradi-edző meccsén: Sztankovics kiborult, Csercseszov válaszolt

Minden más foci
1 órája

Vívás: Budapesten és Gödöllőn is jutott érem a magyar kadétoknak

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik