Fehérvárott a szívvel is baj van

K. Z.K. Z.
Vágólapra másolva!
2002.12.01. 21:02
Címkék
Nem sikerült kifejezetten jól az elmúlt hét a Videoton számára, elvégre szerdán a fehérváriak csúfos vereséget szenvedtek az NB I B-s BKV Előrétől, így kiestek a Magyar Kupából, szombaton pedig egy hasonlóan szégyenteljes kudarc érte őket a nagy rivális Békéscsaba elleni bajnokin. Ez a két mérkőzés végeredményben persze csupán "stílszerű befejezése volt a kaotikus ősznek&
A Videotonnál ugyanis nagy a baj, az nem lehet vitás. Ilyen gyenge szereplés esetén pedig az edző feje szokott elsőként a porba hullni. Azaz korántsem biztos, hogy a Videoton Várhidi Péterrel kezdi a következő évet. Minderről Szigli István sportigazgató még nem tudott többet mondani, hiszen csak egy hét múlva ülnek össze a vezetők megvitatni az őszt, ám azt a sportigazgató sem tagadta, hogy ennél a teljesítménynél bizony sokkal jobbat vártak. Várhidi mindenesetre megerősítette: nem kíván önként távozni, ugyanakkor az is igaz, hogy több edző nevét is hallani, aki átveheti a szakmai munka irányítását. A szóbeszéd szerint Keszei Ferenc, Varga István, Csank János is a jelöltek között van, de az is elképzelhető, hogy házon belül oldják meg a váltást a fehérváriak.Háromszáz kilométerrel keletebbre valamivel nyugodtabb lehet a helyzet – még akkor is, ha a Békéscsaba csak a Videoton után következik a táblázaton. Igen ám, de a liláktól senki nem várhatta el az első hatba kerülést, így jelenlegi helyezésük sem minősül nagy meglepetésnek. Másrészről pedig Garamvölgyi Lajos vezető edző összehozott egy olyan csapatot, amely legyőzte a bajnok Zalaegerszeget, idegenben verte a Fradit és a Videotont – vagyis a borzalmas kezdés után lehetőség kínálkozik arra, hogy a Csaba tavasszal megelőzzön kettőt négy nagy ellenfele, a Kispest, a Dunaferr, a Sopron és a Videoton közül. Ám ehhez nem elég a jelenlegi játékoskeret. "Nagyon boldog vagyok, hogy legalább a szezonzáró ilyen jól sikerült, erre bizony nem számítottam – árulta el a meccs után Garamvölgyi Lajos. – Zseljko Gavrilovics beállításával szerencsénk volt, mivel kettőt rúgott a fehérváriaknak. A jó folytatáshoz viszont az is kell, hogy a télen megerősödjön a csapat. Azt nem tudhatom, hogy milyenek az anyagi lehetőségeink, ám most itt az esély a nem túl nagy hátrány ledolgozására. Két-három új játékost kellene igazolnunk – lehet, hogy jövő nyáron már késő lenne…”A recept tehát adott: az elnyűhetetlen Keresztúri András mellé kell még egy-két hasonló képességű játékos, mert a lelkesedéssel Békéscsabán nincs gond. Fehérvárott viszont a jó focisták adottak – csak a szívvel nincs minden rendben…
Legfrissebb hírek

Három aranyérmet szerzett pénteken a Danubius Nemzeti Hajós Egylet az evezős ob-n

Egyéb egyéni
9 perce

„Azt szoktam mondani: nagyon sok helyről hívtak, hogy nem kellek” – Horváth Ferenc a jelenlegi helyzetéről

Labdarúgó NB I
45 perce

Összejött az álomdöntő! Alcaraz a Djokovicsot kiejtő Sinnerrel vívja a wimbledoni finálét

Tenisz
51 perce

Kajak-kenu: az Eb-aranyak után már csak a vb-re fókuszál Mircse Iván

Utánpótlássport
53 perce

Az UEFA visszasorolta a Crystal Palace-t az Európa-ligából a Konferencialigába

Európa-liga
1 órája

Felkészülés: döntetlent játszott osztrák ellenfelével a DVTK

Labdarúgó NB I
1 órája

Neszmély Boglárka: A meccs közben nem foglalkoztunk az állással

Vizes vb 2025
1 órája

Kosárlabda: szombaton rajtol a brnói U19-es leány-világbajnokság

Utánpótlássport
2 órája
Ezek is érdekelhetik