Szócsaták az asztalnál

SEBASTIAN TAMÁSSEBASTIAN TAMÁS
Vágólapra másolva!
2002.11.23. 22:30
Címkék
Jó néhány elégedetlen szót el lehetett csípni a bemelegítés pillanataiban. Mert hogy a honi mezőny második legjelentősebb versenye, a Top 12-bajnokság korábbiakban pénzdíjas volt, idén azonban  szponzor híján  nem jár anyagi elismerés a győzelmekért. Persze a sportág legjobbjai nem elsősorban a pénz illatától vezérelve szeretnek játszani, küzdenek ők ranglistapontokért, pusztán a dicsőségért is, ha kell, sőt, csatáznak a válogatottbeli pozíciókért.
Molnár Zita öt gyôzelemmel, veretlenül került a legjobb négy közé
Molnár Zita öt gyôzelemmel, veretlenül került a legjobb négy közé
Molnár Zita öt gyôzelemmel, veretlenül került a legjobb négy közé
Molnár Zita öt gyôzelemmel, veretlenül került a legjobb négy közé
Molnár Zita öt gyôzelemmel, veretlenül került a legjobb négy közé
Molnár Zita öt gyôzelemmel, veretlenül került a legjobb négy közé
Csak hát érthetően jobban örülnének, ha munkájuknak lenne anyagi következménye is. Úgy lenne az igazi. A normális. Mindezek ellenére befizették a nevezési díjat, s egymásnak estek. Nem is akárhogyan.
Tizennégy mérkőzés során hét szetten át nyűtték egymást az ellenfelek. A férfiaknál az A-csoportban Demeter végigvert mindenkit, ami azért is bravúros, mert a tizenkettes mezőnyben a tizedik helyen rangsorolták. Az első drámára sem kellett túl sokat várni. A hazai ranglistavezető, Lindner Ádám 3:0-ra vezetett Zoltán ellen, innen sikerült 4:3-ra kikapnia. A döntő szettben 9:9-nél sokadszor hibázott, s ez volt az utolsó csepp a pohárban: ütőjével könyörtelen volt, akárcsak a mérkőzésvezető, aki sárga lappal jutalmazta magánszámát.
A magánszámok terén azonban a mindig forrófejű Pagonyi jeleskedett: mondhatni ezúttal sem okozott csalódást. Jobban mondva ezúttal is csalódást okozott – viselkedésével. "Oly szabály van, kezét csókolom, nem látom a szerváját!” – üvöltötte a Zwickl elleni meccs során. De ezt a meccset még megúszta egy sárga lappal. A Zoltán elleni meccsén előbb felemelte az asztalt (a helyreállítás után folytatódott a küzdelem; jutalma újabb sárga lap), később harsányan köszöntötte a szövetség vezetőit (egy büntetőpont), majd szerváját az egyesről átlőtte a hatos asztalhoz (két büntetőpont). Demeter elleni meccsén már első szervája után "megsérült a válla”, így feladta a mérkőzést és a saját maga ellen vívott küzdelmet.
De szerencsére – a kilengések ellenére – mégiscsak az asztaliteniszé volt a főszerep. Németh három győzelemmel is beverekedte magát az
p 12-bajnokság
Férfiak
A-csoport. 1. forduló: Németh (BVSC)– Zwickl (TTC Ochsenhausen) 4:0 (4, 7, 8, 6), Demeter (Kecskeméti Profit Holding Spartacus)–Zoltán (Kecskeméti Profit Holding Spartacus) 4:2 (2, 5, –9, 8, –4, 6), Pagonyi (TTC Citybank Virton)–Lindner (Postás-Matáv SE) 4:2 (10, –3, –14, 9, 9, 7). 2. forduló: Zoltán–Lindner 4:3 (–6, –8, –9, 8, 9, 4, 9), Pagonyi–Németh 4:3 (–3, 9, –4, 8, –5, 8, 7),
Demeter–Zwickl 4:1 (8, 8, 10, –10, 11). 3. forduló: Zwickl–Pagonyi 4:2 (–6, 5, –6, 6, 9, 10), Németh–Zoltán 4:3 (6, –9, 8, –7, 6, 7), Demeter–Lindner 4:3 (8, –8, –6, –8, 5, 9, 6). 4. forduló: Demeter–Németh 4:3 (4, –5, –5, 5, –8, 6, 6), Lindner–Zwickl 4:1 (5, –5, 4, 9), Zoltán–Pagonyi 4:2 (–4, –10, 4, 17, 6, 4). 5. forduló: Demeter–Pagonyi 4:0 – sérülés miatt feladata, Zoltán–Zwickl 4:1 (7, –8, 7, 6, 8), Németh–Lindner 4:2 (–4, –1, 6, 7, 5, 3).
A csoport végeredménye: 1. Demeter 5 gyôzelem, 2. Németh 3, 3. Zoltán 3, 4. Pagonyi 2, 5. Lindner 1, 6. Zwickl 1
B-csoport. 1. forduló: Vitsek (Linz-Altstadt)–Somosi (Kecskeméti Profit Holding Spartacus) 4:1 (–11, 6, 2, 6, 5), Magyar (BVSC)–Marsi (BVSC) 4:2 (15, 12, 12, –7, –9, 4), Pázsy (Postás-Matáv SE)–Gerold (Postás-Matáv SE) 4:2 (–4, 7, 7, –6, 9, 6). 2. forduló: Gerold–Magyar 4:0 (12, 8, 11, 8), Marsi–Vitsek 4:3 (–7, 10, –8, 4, 4, –2, 6), Pázsy– Somosi 4:0 (5, 10, 12, 2). 3. forduló: Gerold–Vitsek 4:2 (9, –9, 10, 9, –3, 2), Marsi–Somosi 4:1 (8, 0, 8, –10, 3), Magyar–Pázsy 4:3 (5, –3, –4, 8, –4, 9, 8). 4. forduló: Pázsy–Vitsek 4:0 (11, 6, 5, 2), Marsi– Gerold 4:3 (10, 9, 5, –9, –7, –7, 9), Magyar–Somosi 4:1 (–9, 13, 5, 3, 6). 6. forduló: Pázsy–Marsi 4:3 (–8, 3, –9, 10, –5, 3), Magyar–Vitsek 4:1 (6, 8, 9, –3, 4), Gerold–Somosi 4:0 (10, 5, 9, 8)
A csoport végeredmény: 1. Magyar 4, 2. Pázsy 4, 3. Marsi 3, 4. Gerold 3, 5. Vitsek 1, 6. Somosi 0
Az elôdöntô párosítása: Demeter– Pázsy, Magyar–Németh
Nôk
A-csoport. 1. forduló: Ambrus (Akker Plus Soltvadkert)–Szvitán (Orosháza-Hungarotel) 4:2 (8, 5, –6, –9, 6, 7), Fazekas (Statisztika)–Póta (Statisztika) 4:2 (–8, 6, 6, 7, –9, 9), Lovas (Postás-Matáv SE)–Kertai (Postás-Matáv SE) 4:3 (9, 7, –8, –10, 7, –4, 7). 2. forduló: Póta–Kertai 4:1 (9, 6, –7, 4, 6), Lovas–Szvitán 4:0 (7, 2, 9, 9), Fazekas–Ambrus 4:1 (–9, 5, 8, 6, 6). 3. forduló: Lovas–Ambrus 4:0 (3, 7, 3, 6), Fazekas–Kertai 4:1 (8, 8, –6, 9, 9), Póta–Szvitán 4:2 (5, 7, 6, –9, –7, 8). 4. forduló: Fazekas–Szvitán 4:3 (10, –7, –4, 5, –6, 6, 5), Kertai–Ambrus 4:1 (7, 9, –9, 3, 4), Póta–Lovas 4:3 (9, –8, –5, 9, 9, –10, 6). 5. forduló: Fazekas–Lovas 4:0 (6, 4, 2, 6), Póta–Ambrus 4:2 (–9, 9, 6, –10, 7, 9), Kertai–Szvitán 4:1 (5, 5, –9, 4, 10, 6)
A csoport végeredménye: 1. Fazekas 5, 2. Póta 4, 3. Lovas 3, 4. Kertai 2, 5. Ambrus 1, 6. Szvitán 0
B-csoport. 1. forduló: Éllô (Postás-Matáv SE)–Simon (Postás-Matáv SE) 4:3 (3, –7, –9, –12, 4, 5, 8), Molnár (Statisztika)–Pergel (Statisztika) 4:0 (8, 5, 7, 9), Braun (BSE)–Vass (BSE) 4:0 (6, 9, 7, 5). 2. forduló: Braun–Pergel 4:0 (2, 8, 7, 5), Éllô–Vass 4:0 (4, 6, 5, 6), Molnár–Simon 4:1 (5, 8, –9, 8, 5). 3. forduló: Éllô–Pergel 4:1 (3, 6, 9, –10, 6), Simon–Vass 4:3 (–7, 4, –2, –7, 14, 5, 11), Molnár–Braun 4:3 (–4, –8, 8, –2, 12, 6, 9). 4. forduló: Vass–Pergel 4:1 (9, –5, 4, 7, 8), Molnár–Éllô 4:1 (8, –8, 6, 8), Braun–Simon 4:1 (–9, 11, 7, 4, 6). 5. forduló: Molnár–Vass 4:1 (7, –8, 7, 5, 9), Éllô–Braun 4:1 (7, –5, 11, 8, 2), Simon–Pergel 4:0 (8, 12, 6, 6)
A csoport végeredménye: 1. Molnár 5, 2. Éllô 4, 3. Braun 3, 4. Simon 2, 5. Vass 1, 6. Pergel 0
Az elôdöntô párosítása: Molnár–Póta, Fazekas–Éllô
A-csoportból az elődöntőbe, mégsem ő volt a csoportküzdelmek legjobb BVSC-s játékosa. Nem is Marsi, aki tavalyi döntős szereplése után idén még négy közé sem jutott. A B jelzésű hatost ugyanis történetesen Magyar László nyerte, de itt legalább az esélyes Pázsy is továbbhámozta magát négy győzelemmel. Parázs, látványos csatában nyert Pázsy Marsi ellen az utolsó forduló ki-ki meccsén, még a földön térdelve is visszalőtte a labdát.
Míg a férfiaknál potyogtak a meglepetések, a hölgyeknél a négy statisztikás, Molnár, Fazekas, Póta és Éllő nyomult meggyőzően. Pardon, Éllő már a Postás-Matáv színeit védi, de a Marczibányi tériek az elődöntő miatt így sem panaszkodhatnak. Azért itt is akadtak furcsaságok: Lovas Petra, az elsőként rangsorolt asztaliteniszezőnő hoppon maradt, és akárcsak az uraknál, a nőknél sem játszhat vasárnap a tavalyi döntős, Kertai Rita. Molnár és Fazekas egyaránt öt diadallal masírozott át a mezőnyön. Óriási csatában dőlt el a Molnár–Braun találkozó: a rutinos BSE-s 3:1-es előnyt, a 7. játszmában pedig 8:4-es fórt packázott el.
A nagy szócsaták zaját elnyomta a labdapattogás hangja. A legjobb négy között további szilaj csaták várhatók, s egyben biztosak lehetünk: a sportág igazi szerelmesei pénzdíj nélkül is beleadnak apait-anyait minden pontocska megszerzéséért.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik