Pontlevonással fenyegetnek

K. Z.K. Z.
Vágólapra másolva!
2002.11.21. 23:02
Címkék
Onyeabor Monye: nincs pénz, nincs foci
Onyeabor Monye: nincs pénz, nincs foci
Onyeabor Monye: nincs pénz, nincs foci
Onyeabor Monye: nincs pénz, nincs foci
Onyeabor Monye: nincs pénz, nincs foci
Onyeabor Monye: nincs pénz, nincs foci
Nem unatkozhatnak a Videoton vezetői, annyi üggyel kapcsolatban kell megjelenniük a fegyelmi bizottság előtt. Mint csütörtöki számunkban megírtuk: a testület határozata szerint a november 30-ai, Békéscsaba elleni székesfehérvári mérkőzés is zárt kapus lesz, ám ez még csak egy kisebb büntetés lehet a játékosokkal szembeni tartozások szankciójához képest. Könynyen lehet ugyanis, hogy szombati, debreceni győzelme esetén a Videoton pontszáma nem tizenhétre nő, hanem ötre csökken…
A történet négy fehérvári légiós feljelentésével indult, hiszen a futballisták sérelmezték, hogy a klub hónapok óta nem fizeti ki pénzüket. Hogy pontosan mekkora összegről is van szó, azt azonban még a fegyelmi bizottság sem állapította meg – ennek ellenére kötelezte a Videotont, hogy november 22-ig rója le tartozását, máskülönben kizárják az átigazolásból és fordulónként négyszer három, azaz 12 pontot vonnak le tőle. A határidő letelt, lássuk, fizetnek-e a fehérváriak.
"Mi eddig is fizettünk, és ezután is fizetünk majd – mondja Maráczy Endre ügyvezető, ám mint hamarosan kiderül, ennek ellenére aligha lesz vidám a sztori vége. – Nem tiszta számunkra, hogy ki kinek és mennyivel tartozik. Mi például hivatalos papírokkal igazoltuk a ligának, hogy a négyből két futballista felvett előlege miatt éppenséggel nekünk adós… Ezért azt tudom mondani, ha a liga jogszerűen meg tudná állapítani a tartozás tényét és összegét, akkor fizetnénk.”
Ez viszont nagyon úgy hangzik, hogy délután három óráig, a munkaidő lejártáig aligha érkezik meg a Videoton és a négy feljelentő játékos értesítése az adósság rendezéséről. Márpedig akkor szombat este életbe lép a büntetés, és alaposan megcsappan a fehérváriak pontszáma. Maráczy Endre azonban nem ilyen borúlátó. "Tudom, hogy a liga józanul dönt majd” – véli az ügyvezető.
Nos, a történetet ismerve ehhez annyit lehet hozzátenni: a Videoton javára.
Legfrissebb hírek

„Azt szoktam mondani: nagyon sok helyről hívtak, hogy nem kellek” – Horváth Ferenc a jelenlegi helyzetéről

Labdarúgó NB I
24 perce

Összejött az álomdöntő! Alcaraz a Djokovicsot kiejtő Sinnerrel vívja a wimbledoni finálét

Tenisz
30 perce

Kajak-kenu: az Eb-aranyak után már csak a vb-re fókuszál Mircse Iván

Utánpótlássport
33 perce

Az UEFA visszasorolta a Crystal Palace-t az Európa-ligából a Konferencialigába

Európa-liga
58 perce

Felkészülés: döntetlent játszott osztrák ellenfelével a DVTK

Labdarúgó NB I
1 órája

Neszmély Boglárka: A meccs közben nem foglalkoztunk az állással

Vizes vb 2025
1 órája

Kosárlabda: szombaton rajtol a brnói U19-es leány-világbajnokság

Utánpótlássport
1 órája

Elődöntős a magyar férfiválogatott a strandkézilabda Eb-n

Kézilabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik