Triatlon - Győr végül hoppon maradt

G. R.G. R.
Vágólapra másolva!
2002.11.19. 22:41
Címkék
November 8-án Mexikóban tartotta kongresszusát a Nemzetközi Triatlonszövetség, s a szervezet vezetői november 10-re ígérték, hogy kihirdetik, melyik város adhat otthont a 2005-ös világbajnokságnak. Hazánkban is sokan várták kíváncsian a döntést, ugyanis Hamburg, Lausanne és Gamagori mellett a nyáron sikeres Európa-bajnokságot rendező Győr is a pályázók között volt. A cancúni világbajnokság több mint egy hete véget ért, s az athéni olimpiát követő vb színhelyéről kedd délutánig még mindig nem volt hír&
"A kongresszuson a kandidálóktól ötperces bemutatkozó filmet kértek, az ezzel kapcsolatos technikai feladatokat egy nappal a kongresszus előtt, a helyszínen kellett megoldani – emlékezett vissza Czencz Péter, a Magyar Triatlonszövetség főtitkára. – Szerencsére a magyar pályázók a bemutatóanyagon kívül még ennek technikáját is magukkal hozták, így sikerült minden feltételt biztosítani a kitűnő bemutatkozáshoz. Az előkészületeket csak Győr és Gamagori vette komolyan, Hamburg és Lausanne bemutatója gyengécskére sikerült. A technikai bemutatón kértük a szövetség vezetőit, hogy Győr mutatkozhasson be utolsóként, s erre ígéretet is tettek. Nagy meglepetésünkre ennek éppen a fordítottja történt, Győrnek kellett kezdenie a bemutatkozást. Még nagyobb volt a meglepetésünk, amikor közölték, hogy nem a kongresszus fog dönteni a vébé helyszínéről, hanem az ülést követően a Végrehajtó Tanács. S közölték, az eredményt vasárnap estig titokban tartják, csak a záróünnepségen hirdetik ki.”A beszámolók szerint Győr és Gamagori bemutatója egyaránt jól sikerült, ám a magyar csapat színvonalas anyagait viharosabb taps fogadta. Hovatartozástól függetlenül szinte a teljes tagság a magyar helyszín mellett foglalt állást…"A vasárnap esti eredményhirdetések már lezajlottak, a versenyzők többsége már a szomszédos diszkóba ment levezetni a világbajnokság feszültségeit, de a pályázatok kihirdetésére még mindig nem került sor – folytatta Czencz Péter. – Ekkor megkérdeztük a szövetség technikai igazgatóját, hogy mikor hirdetnek eredményt, mire ő arról tájékoztatott, bizonyára még aznap este, mivel erről volt szó. A jelenlévő végrehajtó bizottsági tag is bizonytalan volt, a helyzetet bonyolította az is, hogy a záróünnepségen példátlan módon nem jelent meg a nemzetközi szövetség elnöke, Les McDonald.”A főtitkár hozzátette: rossz sejtése szerint az elnök már döntött a helyszínről, főként anyagi okok miatt Gamagori rendezheti majd a vb-t – ezért volt szükség arra is, hogy ne a kongresszus döntsön, a tagok többségét ugyanis az európai országok küldöttei adják, ők pedig nagy valószínűséggel nem szavazták volna meg egy újabb rendkívül költséges helyszínt (utoljára 1997-ben volt Európában világbajnokság, akkor Lausanne volt a házigazda).Kevéssel lapzártánk előtt érkezett meg a magyar szövetségbe Les McDonald levele, amelyben az elnök bejelentette: 2005-ben Gamagori lesz a házigazda, ugyanis Ázsiában még sohasem rendeztek világbajnokságot, míg Európa már négyszer volt házigazda (csak a történelmi hűség kedvéért: Cancún hét éven belül kétszer pályázott sikerrel). A tíznapos késedelem oka is írásba foglaltatott: a pályázatokat alaposan és szakszerűen átvizsgálták a fontos döntés előtt…
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik