TRIATLON - Kuttorék gyűjtik a pontokat

G. R.G. R.
Vágólapra másolva!
2002.10.25. 22:20
Címkék
Jól szerepelt a magyar küldöttség a hétközi törökországi világranglistapont-szerző versenyen: Kuttor Csaba az ötödik, Ágoston Szabolcs a hetedik, Lipták Tamás pedig a 12. helyen végzett, így mindannyian javítani tudtak az olimpiai kvalifikáció alapját jelentő rangsorban elfoglalt pozíciójukon. A rövid távú versenyen a férfiaknál az egykori Szovjetunió utódállamainak versenyzői jeleskedtek, a győzelmet a hazánkban élő 1999-es világbajnok kazah Dmitrij Gaag szerezte meg, a nemzetközi szövetség színeiben induló Daniel Szapunov előtt. Kuttor és Ágoston a két hét múlva következő cancúni világbajnokságra készül, ám utóbbi – Lipták és az ugyancsak debreceni Bíró Zsolt társaságában – még a szombati palermói pontszerzőversenyen is rajthoz áll.Remélhetőleg a mieink nemzetközi sikereit gyarapítja majd a Magyar Triatlonszövetség újabb kezdeményezése is: hazánk pályázatot nyújt be a 2005-ös vagy a 2006-os világbajnokság rendezési jogáért. Czencz Péter, a szövetség főtitkára elmondta: az ügyet a napokban támogatásáról biztosította a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium (GYISM) minisztere, Jánosi György is. Magyarország már jó néhány triatlonos világverseny házigazdája volt, sikerrel rendezte meg többek között az 1996-os és a 2002-es olimpiai távú Európa-bajnokságot is. Emellett az is a magyar pályázat esélyeit növeli, hogy eddig mindössze három vb-t rendeztek Európában: 1989-ben Avignon, 1993-ban Manchester, 1998-ban pedig Lausanne volt a helyszín.Világranglistapont-szerző verseny,
Alanya (Törökország, a táv: 1.5 km
úszás, 40 km kerékpározás, 10 km
futás)
Alanya (Törökország, a táv: 1.5 km
úszás, 40 km kerékpározás, 10 km
futás)

Férfiak: 1. Dmitrij Gaag (kazah) 1:46:01, 2. Szapunov (ITU) 1:46:29, 3. Sziszev (orosz) 1:46:41, 4. Csucsko (orosz) 1:48:23, 5. Kuttor Csaba (magyar) 1:48:33, 6. Hiebl (osztrák) 1:48:54, 7. Ágoston Szabolcs (magyar) 1:49:08, …12. Lipták Tamás (magyar) 1:52:07. Nők: 1. Maria Areosa (portugál) 2:02:18, 2. Generalova (orosz) 2:03:34, 3. A. Ivanova (orosz) 2:03:55
Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: Bukarestben a győri kézisek, MK-meccsek és sorsolás

Minden más foci
9 perce

Hideg zuhany – Győri Ferenc jegyzete

Tenisz
9 perce

A ráadásban jött a csattanó, egy pontot otthon tartott a Brentford a Chelsea ellen

Angol labdarúgás
10 perce

A Monaco az öngól ellenére elvitte mind a három pontot Auxerre-ből

Francia labdarúgás
11 perce

Boldogságunk napjai – Ballai Attila publicisztikája

Magyar válogatott
14 perce

A Villarreal ellen szerezte meg idénybeli első sikerét az Atlético Madrid

Spanyol labdarúgás
14 perce

De Bruyne ismét betalált, Höjlund góllal debütált – simán nyert Firenzében a Napoli

Olasz labdarúgás
28 perce

A Vasas a Puskás Akadémiát, az Ajka a Kisvárdát ejtette ki a Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik