Diadal a piramisok földjén

– Hogy fogadták itthon a győzelme hírét?
– Mióta hazaérkeztünk, egyfolytában csörög a telefonom, minden ismerős gratulál – mondta Szalay. – Sokan hallottak a sikerünkről, még a hazai terepralisok közül is sokan felhívtak.
– Minek tulajdonítja a sikert?
– Mindig tudtam, hogy a rengeteg munkának, amit a sivatagi versenyzésbe fektettem, előbb-utóbb beérik a gyümölcse. Sokat dolgoztunk azért, hogy a Chevrolet ilyen jó legyen, a csapat pedig ennyire egységes. Számított az is, hogy egyre több tapasztalatom van a sivatagi autózásban, bár a Világkupa-élmezőnyhöz képest ez még mindig szinte semmi.
– Számított a győzelemre?
– Abszolút nem. Azt gondoltam, hogy az első ötben végezhetünk, de az első helyről nem is álmodtam. Abszolút meglepetésszerűen jött ez a siker, de jókor és nagyon jól jött.
– Mi volt a sikerük titka?
– Úgy indultam neki a futamnak, hogy nem egy-egy napot kell megnyerni, hanem egy viszonylag jó átlagot menni. Egy-egy jó nappal semmire sem jut az ember, ha felborul, vagy technikai gondja van. Mi lendületes, de nyugodt autózással végig kíméltük a technikát.
– Az utolsó nap mégis a szívbajt hozta önökre a Chevy.
– Nagyon vert a szívem, amikor fennakadtunk a sziklán, utána pedig amikor makrancoskodni kezdett a féltengely. Az utolsó pillanatig ott motoszkált a fejemben, hogy kibírja, vagy nem bírja ki az autó, és csak a célban tudtam megnyugodni.
– Amikor 1996-ban rajthoz állt az első Dakarján, gondolta, hogy ez lesz a vége?
– Akkor még inkább csak a kalandot kerestem, most azonban a kalandon túl inkább már a sikert. Már nemcsak végigmenni szeretnék a sivatagi versenyeken, hanem a lehető legjobb eredményt elérni. Nem mondom, hogy Dakart szeretnék nyerni, mert az erős túlzás lenne, de nem akarok a sereghajtók között autózni. Ennek érdekében a szervizcsapat rengeteg fejlesztést hajtott végre az autón, vannak tartalék alkatrészeink és a felkészülési időszakot összességében jól zártuk. Egyébként ez is egy újdonság az életünkben, hiszen eddig mindig az éppen akkor elkészülő autóval álltunk oda a Dakar-rajthoz, az idén azonban egész évben teszteltük a Chevyt.
– Más is változott?
– Például a versenyzés filozófiája. Eddig rengeteg tartalék alkatrészt vittünk, amelyek által nagyon nehéz volt az autó, viszont biztonságot nyújtott. Most azonban néhány apróságon kívül alig viszünk magunkkal valamit, mert már nemcsak autózni akarunk, hanem elöl akarunk autózni, és ez hatalmas különbség. Persze annyi szerszám azért mindig van nálunk, hogy ha nagy a baj, akkor szét tudjuk szedni a kocsit addigra, mire a szervizkamion odaér.
– Laklóth Aladárral ez volt az első sivatagi versenyük. Jól tudtak együtt dolgozni?
– Nagyon jól, bár még tudunk fejlődni. Alinak meg kell tanulnia jobban bízni saját magában, a műszerekben és a megérzéseiben. Én sokszor levágok pályaszakaszokat, vagy megkerülök dűnéket a megérzéseim miatt, neki azonban ehhez még tapasztalatokat kell gyűjtenie. Ehhez idő kell, de az Egyiptom-rali nagyon tetszett neki és egyben meg is nyugtatta, hogy képes lesz végigcsinálni a Dakart.
– Ezután a verseny után joggal bízhat abban, hogy a januári jubileumi sivatagi show-n is eljut a célig. Annál is inkább, mivel a három afrikai ország közül kettőben – Tunéziában és Egyiptomban – már befejezett egy-egy hétnapos viadalt.
– Az autó és a csapat egyaránt bizonyított a múlt héten. Nagyon kevés alkatrész ment tönkre, és jóformán csak apróbb hibáink voltak, amelyek újabb tanulságokkal szolgáltak számunkra. A féltengelytöréskor például rájöttünk, hogy másképp kell rögzíteni a gumiharangot, a motor melegedésekor pedig arra, hogy aerodinamikailag mit kell változtatni az optimális megoldáshoz. Ezek azonban csak apróságok, amelyek szerkezetileg nem változtatnak a Chevyn. Ennek azért is örülök, mert sokan kételkedtek abban, hogy jó irányba haladunk-e a fejlesztésekkel és most bizonyítottuk, hogy igen. Ez a siker ugyanis nemcsak nekünk, versenyzőknek köszönhető, hanem ugyanúgy a szervizcsapat érdeme is, az ő munkájuk gyümölcse is.