NB I B: A szünet előtt eldőlt a csata - Vasas-Bük 3-0

A mérkőzésről tudósított: TEMESVÁRI MIKLÓSA mérkőzésről tudósított: TEMESVÁRI MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2002.10.04. 20:54
Címkék
GÓLSZERZÔSzabados a 40. percben az elépattanó labdát 12 méterről, középről, laposan lőtte a kapu közepébe (1–0). Gyánó a 45. percben Szabados jobb oldali, lövésszerű beadása után két méterről, becsúszva lőtte a labdát a jobb sarokba (2–0). Szabados az 51. percben kapus által eléütött labdát hét méterről, jobbról vágta a bal sarokba (3–0)SÁRGA LAPKőrösi (Szabados felvágásáért) a 60. percbenSZÖGLETARÁNY: 8:4 (5:1)A tabellán felfelé kapaszkodó Vasashoz az éllovas Bük érkezett azzal a nem titkolt céllal, hogy – tovább folytatva eddigi remek menetelését – pontokkal szeretne távozni. A hazaiak ragadták magukhoz a kezdeményezést a találkozó elején, ez azonban csak abban nyilvánult meg, hogy többet birtokolták a labdát, gólhelyzet ekkor még nem akadt. Rengeteg technikai hiba bosszantotta a nézőket a 30. percig, ám az első kapura lövést, ami Gyánó Szabolcs nevéhez fűződik, vastapssal és "Hajrá, Vasas!” buzdítással jutalmazott az angyalföldi publikum. A biztatás meg is hozta az eredményét, mivel a félidő utolsó öt percében Szabados Attila és Gyánó is betalált a vendégek hálójába. A szünetben Mihalecz István, a bükiek mestere kettős cserével próbálta felrázni csapatát, de továbbra is pontatlanul és enerváltan futballoztak a játékosai. Sőt a lendületben lévő Vasas az 51. percben Szabados révén újabb gólt szerzett. A 68. percben pályára lépett a tehetséges, 16 és fél éves ifiválogatott, Pál András, aki néhány megmozdulással igazolta, hogy szép jövő előtt állhat. A háromgólos előny birtokában egyre magabiztosabbá váltak a hazaiak, néhány remek megmozdulásukkal felvillanyozták az újra bizakodó szurkolóikat, akik ismét az első osztályról kezdtek beszélgetni. És ez már nem is tűnik elérhetetlennek, hiszen az éllovas ellen győzött a Fáy utcai legénység.MESTERMÉRLEGSzapor Gábor: – Nagyszerű ellenfelet győztünk le. Minden támadásunkban át-ütőerő és gólveszély volt. Örülök, hogy Pál András és Zakar Szabolcs fiatalos lendületével jól illeszkedett a csapat játékába.Mihalecz István: – Ezen a meccsen kétszer sem tudtunk egymáshoz passzolni, de ez is a mi csapatunk. Az eredmény valós, legközelebb majd javítunk.
Legfrissebb hírek

Főleg fiatalok kaptak meghívót a női vízilabda-válogatott szeptemberi összetartására

Vízilabda
15 perce

Zidane nagy erőkkel készül a francia válogatott átvételére

Francia labdarúgás
17 perce

Elhagyta az útlevelét, majdnem Törökországban rekedt Lamine Yamal – videó

Spanyol labdarúgás
31 perce

A MOB főtitkára szerint 14 magyar indulása várható a téli olimpián

Téli sportok
1 órája

Dibusz Dénes vizsgálaton járt, kérdéses lehet a játéka a portugálok ellen – sajtóhír

Magyar válogatott
1 órája

3x3-as kosárlabda: Jakab Máté nem szeretné, ha még egyszer teljes csapatcserére lenne szükség

Kosárlabda
1 órája

Schneller Domonkos: A sportkerékpárosok nem útakadályok

Kerékpár
1 órája

Rossi szűkített a kereten, egy csatár és egy védő nem lesz ott a portugálok elleni meccsen

Magyar válogatott
2 órája
Ezek is érdekelhetik