Csak egyetlen találkozót közvetít a televízió

K. Z.K. Z.
Vágólapra másolva!
2002.10.02. 22:50
Címkék
A három magyar érdekeltségű kupameccsből csak egyet láthatnak a tévénézők, na de az első forduló eredményeit ismerve érthető a tévék érdektelensége. A Fradi meccse délután ötkor az m2-n lesz látható (aztán héttől felvételről a Sport1-en tekinthető még meg), a Zalaegerszeg és az Újpest várható búcsúfellépése azonban csak a helyszínen nézhető meg. Bár korábban úgy volt, hogy a Duna Tv közvetíti a ZTE–Dinamo Zágráb randevút, a 0–6 után ez a terv elfelejtődött. Elvégre mindenki bölcsen belátta, hogy egy ilyen eredmény után, szinte egyidőben a Kocaeli–Ferencváros meccsel, a nézettség bizony a nulla felé tendálna… Pedig a Duna Tv már az első fellépés előtt megvette a visszavágó közvetítésének jogát, így a jogtulajdonos Sport Five akár követelhetné is a még ki nem fizetett pénzt, ám mint Esterházy Márton elmondta, a cég megállapodott a csatornával."Természetesen megértjük, hogy a hat–nullás vereség után a Duna Tv nem közvetít, így lemondtunk a jogdíjról – mondta Esterházy Márton. – Miként azt is elfogadjuk, hogy az Újpest meccse sem kerül az RTL Klub műsorára, hiszen a magyar csatorna a szerződés alapján ragaszkodhatott a neki megfelelő kezdési időponthoz, ám mivel az Újpest vezetősége a francia tévé miatt az este hét órát választotta, nem kötelezhetjük az RTL-t a közvetítésre. A Sport Five számára természetesen nem túl örömteli a helyzet, hiszen a tévéjogdíjak mellett abból is jelentős bevételkiesésünk lesz, hogy a reklámtáblák nem lesznek láthatók. De az igazi vesztesek a nézők, és ezért nem értem, hogy a három csapat közül miért nem tudta az egyik keddre tenni a maga mecscsét. A Fradi pénztárosával együtt így már mi is csak annak szurkolhatunk, hogy a klub a következő fordulóban valamelyik sztárcsapattal kerül szembe.”
Legfrissebb hírek

Atlétikai vb: Böndör Márton nem jutott be a rúdugrás döntőjébe

Atlétika
19 perce

Takács Boglárka: Ha összerakom az elejét, ebben még bőven lehet

Atlétika
50 perce

Bajcajev Vlagyiszlav negyeddöntős a birkózó-vb-n

Birkózás
1 órája

Davis-kupa: Marozsán és Piros hozta a párost – szépítettünk az osztrákok ellen

Tenisz
1 órája

A Budafok továbbjutásával kezdődött a szombati Magyar Kupa-program

Labdarúgó NB I
1 órája

Takács Boglárka a budapesti vb után Tokióban is bejutott az elődöntőbe

Atlétika
1 órája

Két kaput találó lövés három pontot ért a Sepsinek

Minden más foci
1 órája

Atlétikai vb: a CAS felfüggesztette a női 1500 méter budapesti ezüstérmesét

Atlétika
2 órája
Ezek is érdekelhetik