Ajándék a szurkolóknak

K. Z.K. Z.
Vágólapra másolva!
2002.10.01. 20:30
Címkék
Az elmúlt hetek vereségei megint alaposan visszadobták a Kispestet a táblázaton, így a következő időszak célja nem lehet más, mint elkerülni a kiesőhelyről. Bár a Honvéd két meccsen összesen kilenc gólt kapott, nincs válsághangulat: az MTK ellen megtapsolták a szurkolók az együttest, Újpesten pedig  nézzük csak meg a két klub játékosállományát  senkit sem lephetett meg a sima vereség; a kiütést pedig legalább sikerült elkerülni.
Kispesten remélik, a DVSC-meccsen nem lesznek üresek a lelátók
Kispesten remélik, a DVSC-meccsen nem lesznek üresek a lelátók
Kispesten remélik, a DVSC-meccsen nem lesznek üresek a lelátók
Kispesten remélik, a DVSC-meccsen nem lesznek üresek a lelátók
Kispesten remélik, a DVSC-meccsen nem lesznek üresek a lelátók
Kispesten remélik, a DVSC-meccsen nem lesznek üresek a lelátók
"Az első félidőben látszott, hogy többen sérülés miatt edzéseket hagytak ki a múlt héten, szünet után azonban nem futballozott rosszul a csapat – értékelt Ioan Patrascu, a Kispest pályaedzője. – Sajnos az egyéni hibák miatt nem úsztuk meg az újabb gólokat, így ha csak az eredményt nézzük, simán győzött az Újpest. Ezen a héten megint elbeszélgetünk a játékosokkal, hiszen a két vereség nem tett jót az önbizalmunknak, büntetni viszont fölösleges lenne, mert úgysem kapnak prémiumot. Nagyon fontos meccs vár ránk a Debrecen ellen, amelyen nincs más választásunk, győznünk kell.”
Ehhez persze elengedhetetlen a szurkolók segítsége is. A klubvezetés úgy döntött, hogy szükség lesz minden torokra, ezért a pénteki tévémeccsen a mostani divattal ellentétben nem a kapukat, hanem a pénztárakat zárják be. A gesztus természetesen szép, és vélhetően a büdzsét sem rázza meg az elmaradó mintegy kétszázezer forintos bevétel.
"A stadionunk papíron tizenötezer, valójában persze ennél kevesebb nézőt tud fogadni, de azért nem gondolkodunk abban, hogy az ingyenes belépés miatt tömegek szorulnak az utcára… – mondta Kiss Zsolt tulajdonos. – Persze sok embert szeretnénk vendégül látni, ezért szórólapokkal, plakátokkal hívjuk a dél-pestieket a Bozsik-stadionba, ahol apróbb ajándékokat kapnak majd.”
Kispesten azért mindenki abban reménykedik: az igazán nagy ajándékot a focisták adják.
Legfrissebb hírek

A Liverpool visszavonultatja Diogo Jota mezszámát – hivatalos

Angol labdarúgás
20 perce

Lemarad az éremről a magyar női válogatott a strandkézilabda Eb-n

Kézilabda
51 perce

Saldanha távozik az FTC-től, az Arab Emírségekben folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Három aranyérmet szerzett pénteken a Danubius Nemzeti Hajós Egylet az evezős ob-n

Egyéb egyéni
1 órája

„Azt szoktam mondani: nagyon sok helyről hívtak, hogy nem kellek” – Horváth Ferenc a jelenlegi helyzetéről

Labdarúgó NB I
2 órája

Összejött az álomdöntő! Alcaraz a Djokovicsot kiejtő Sinnerrel vívja a wimbledoni finálét

Tenisz
2 órája

Kajak-kenu: az Eb-aranyak után már csak a vb-re fókuszál Mircse Iván

Utánpótlássport
2 órája

Az UEFA visszasorolta a Crystal Palace-t az Európa-ligából a Konferencialigába

Európa-liga
2 órája
Ezek is érdekelhetik