Cipollini száznyolcvanadik sikere

GOMBKÖTŐ ROLANDGOMBKÖTŐ ROLAND
Vágólapra másolva!
2002.09.13. 21:39
Címkék
Amikor a karaván megkezdte az utolsó kilométert, s a sor élén feltűntek az Acqua e Sapone tigriscsíkos kerekesei, már látható volt: Mario Cipollinit nehéz lesz elütni a győzelemtől. Az olasz szupersprinter csapata a sprintek felvezetésénél az idei Spanyol körversenyen mindeddig remekül teljesített, hiszen három szakaszgyőzelemhez segítette kapitányát. A pénteki volt Mario Cipollini profi pályafutásának száznyolcvanadik diadala  pedig százhetvenhétnél már abba akarta hagyni&
Erôsödik a Mapei

SÓSKÚT. Pénteken egésznapos ünnepség keretében nyitotta meg magyarországi gyárát a Mapei. Az olasz építôipari cég hazánkban is jelentôs beruházásokat indított, s nemcsak a „szakterületén”, hanem a kerékpársportban is. A Mapei három esztendeje támogatja az egyik legerôsebb hazai kerékpáros klubot, a Mapei-Kanizsa KK-t, s ne feledjük, a cég színeit viseli a legmagasabban jegyzett magyar kerékpáros, a világbajnoki bronzérmes Bodrogi László is, aki a világelsô olasz Mapei-Quick Step együttesét erôsíti.

57. Vuelta a Espana 7. szakasz
Jaén–Málaga (196.8 km):
1. Mario Cipollini (olasz, Acqua e Sapone) 4:33:47, 2. Zabel (német, Telekom) azonos idôvel, 3. Teutenberg (német, Phonak) a. i., 4. Petacchi (olasz, Fassa Bortolo) a. i., 5. Blijevens (holland, Domo-Farm Frites) a. i., 6. Furlan (olasz, Alessio) a. i., 7. Glomser (osztrák, Saeco) a. i., 8. Sacchi (olasz, Saeco) a. i., 9. Freire (spanyol, Mapei-Quick Step) a. i., 10. A. Edo (spanyol, Maia) a. i.
Az összetettben: 1. (sárga trikóban) Oscar Sevilla (spanyol, Kelme) 25:25:04, 2. Vinokurov (kazah, Telekom) 14 mp h., 3. Heras (spanyol, US Postal) 39 mp h., 4. A. Gonzalez (spanyol, Kelme) 41 mp h., 5. Garcia Casas (spanyol, Bigmat) 52 mp h., 6. Zubeldia (spanyol, Euskaltel) 57 mp h., 7. Mayo (spanyol, Euskaltel) 1:14 p h., 8. Zarrabeitia (spanyol, ONCE) 1:25 p h., 9. Jaksche (német, ONCE) 1:32 p h., 10. Beloki (spanyol, ONCE) 1:43 p h., 11. Fra. Casagrande (olasz, Fassa Bortolo) 1:45 p h., 12. Di Luca (olasz, Saeco) 1:48 p h., 13. Simoni (olasz, Saeco) 1:49 p h., 14. Trentin (olasz, Cofidis) 2:01 p h., 15. Mancebo (spanyol, iBanesto.com) 2:18 p h.
Következik: 8. szakasz, Málaga–Ubrique (173.6 km). Tv: Eurosport, 15.15 (élô). Internet: www.lavuelta.com

59. Lengyel körverseny (2.2-es kat.)
5. szakasz, Kozuchów–Szklarska Poreba (160.5 km): 1. Franco Pellizotti (olasz, Alessio), 2. Brochard (francia, Delatour) 1:02 p h., 3. Virenque (francia, Domo-Farm Frites) a. i., 4. Lopeboselli (olasz, Cofidis) 1:08 p h., 5. Vandenbroucke (belga, Domo-Farm Frites) 1:10 p h.

A második helyen Erik Zabel ért célba, a német bringás most sem tudott kibújni "Cipolla” árnyékából, egyedül az vigasztalhatja, hogy a sprinterek pontversenyében egy ponttal megőrizte az első helyét, sőt, olasz riválisával igazán nem is kell számolnia, hiszen Cipollini már jó előre bejelentette: vasárnap befejezi a Vueltát.
A pénteki, viszonylag hosszú (198 kilométeres), ám szinte teljesen sík szakasz a befutóig nem hozott különösebb izgalmakat, az aktuális – sikertelen – szökésben ezúttal Nieto, Van Goolen, Portal, Piccoli és egy ideig Aggiano vett részt, ám az utolsó negyven kilométeren a sprinterek csapatai könnyedén ledolgozták a hátrányt.
Az összetettben mellesleg nem történt jelentős változás, a spanyol Oscar Sevilla szombaton is viselheti az összetettben élen állónak járó aranysárga mezt.
A Lengyel körverseny pénteki szakasza magyar szempontból nem sikerült jól, az első hegyes szakaszon Rohtmer Balázs a mezőnnyel ért célba, szépséghiba, hogy a mezőny több mint tízperces hátrányban gurult át a célvonalon… "A szeles sík szakaszok sokat kivettek belőlem, ma azonban sajnos volt alkalmam kipihenni magam. A remélt jó eredmény az összetettben számomra már elúszott, nincs mese, valamelyik szakaszon kell kárpótolnom magam” – magyarázta az Amore e Vita magyar profija. Szombaton nehéz, körpályás hegyiverseny vár Rohtmerékre.
Ugyanezen a napon száll nyeregbe Bodrogi László is, a világranglista 46. helyén álló magyar profi a csúcskategóriás Párizs–Brüsszel egynaposon vesz részt.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik