Bodrogi az első ötven között

G. R.G. R.
Vágólapra másolva!
2002.09.02. 20:59
Címkék
Pályafutásának eddigi legelőkelőbb pozíciójába lépett Bodrogi László a világranglistán, a Mapei-Quick Step magyar profija bekerült az első ötven közé! Az újabb rekordot világbajnoki bronzérmesünk a tavalyinál is jobb szereplésének köszönheti, hiszen olyan versenyeken tudott diadalmaskodni, mint a csúcskategóriás Párizs–Nizza, a második kategóriás Dán körverseny, vagy legutóbb az ugyancsak második kategóriás Eddy Merckx GP, no és ne feledkezzünk el arról sem, hogy első magyarként rajthoz állt s célba is ért a sportág legrangosabb viadalán, a Tour de France-on, ahol három szakaszon is be tudott kerülni az első tíz közé. Bodrogi ezen a hétvégén két olasz viadalon (Coppa Placci és Giro di Romagna) vesz részt, egy héttel később pedig a Párizs–Brüsszel és a GP de Fourmies vár rá. Szeptember 21-én következhet az időfutammenők legnagyobb versenye, a Nemzetek Nagydíja, amelyen a magyar kerekes a német Jens Voigt mögött tavaly a második helyezést szerezte meg, vagyis lehet javítani. Hátravan még az októberi világbajnokság is, ahol Bodrogi László is az időfutamverseny esélyesei közé tartozik…
Országúti világranglista

Az állás: 1. (legutóbbi helyezése: 1.) Erik Zabel (német, Telekom) 2344 pont, 2. (2.) Bettini (olasz, Mapei-Quick Step) 2097, 3. (3.) Armstrong (amerikai, US Postal) 2089, 4. (4.) Frigo (olasz, Tacconi) 1529, 5. (6.) Freire (spanyol, Mapei-Quick Step) 1489.75, 6. (5.) Dekker (holland, Rabobank) 1466.6, 7. (7.) McEwen (ausztrál, Lotto) 1431.75, 8. (8.) Fra. Casagrande (olasz, Fassa Bortolo) 1284, 9. (10.) Rebellin (olasz, Gerolsteiner) 1281, 10. (9.) Botero (kolumbiai, Kelme) 1275.4, …13. (12.) Cipollini (olasz, Acqua e Sapone) 1134, …16. (16.) Zülle (svájci, Coast) 1053, 17. (17.) Heras (spanyol, US Postal) 1004.75, 18. (26.) L. Jalabert (francia, CSC-Tiscali) 1004, …22. (23.) Museeuw (belga, Domo-Farm Frites) 932.5, 23. (24.) Beloki (spanyol, ONCE) 891, …26. (29.) Virenque (francia, Domo-Farm Frites) 872, …44. (45.) Rumsas (litván, Lampre) 717.7, 45. (32.) Goncsar (ukrán, Fassa Bortolo) 707.75, 46. (52.) Bodrogi László (magyar, Mapei-Quick Step) 701.75, 47. (46.) Millar (brit, Cofidis) 699, …54. (51.) Garzelli (olasz, Mapei-Quick Step) 638, …65. (78.) Simoni (olasz, Saeco) 584, …75. (73.) Vinokurov (kazah, Telekom) 551, …84. (63.) Ullrich (német, Telekom) 520

GP CTT (2.3-as kategória, Portugália)
A végeredmény 3 szakasz után: 1. Angel Edo (spanyol, Maia) 13:08:01, 2. Markov (orosz, Itera) azonos idôvel, 3. Marta (portugál, Barbot) a. i.

GP Le Telegramme (1.3-as kategória,
Franciaország)
A végeredmény: 1. Christopher Jenner (francia, Credit Agricole) 4:16:31, 2. Asmaker (francia, CSC-Tiscali) 9 mp h., 3. Rinero (francia, Saint-Quentin) a. i.

36. GP Jef Scherens Leuven
(1.3-as kategória, Belgium, 196 km)
A végeredmény: 1. Andreas Klier (német, Telekom) 4:33:14, 2. Hunter (dél-afrikai, Mapei-Quick Step) 2:03 p h., 3. Van Bon (holland, Domo-Farm Frites) a. i.

Szlovák körverseny
A végeredmény 5 szakasz után: 1. Gustav Larsson (svéd, Crescent) 17:05:06, 2. Roberts (ausztrál, Comnet) 50 mp h., 3. Zanotti (olasz, Mapei-Quick Step Espoirs) 56 mp h., …16. Nagy Róbert (Szlovákia) 2:25 p h., …57. Michal Laris (Szlovákia U23) 24:22 p h.

Trophée d’Or nôi országúti körverseny
(Franciaország)
A végeredmény 3 szakasz után: 1. Tatyana Sztajkina (ukrán) 11:02:53, 2. James (ausztrál) 2:53 p h., 3. Rutherford (ausztrál) 2:58 p h.

Komló Nagydíj országúti verseny
Férfiak (73.8 km): 1. Steig Csaba (Mapei-Kanizsa KK) 1:54:51, 2. Steig G. (Postás-Matáv SE) 2:23 p h., 3. Ottó (Postás-Matáv SE) a. i. Nôk (24.6 km): 1. Tóth Brigitta (Szekszárdi SZKE) 40:11

Persze addig mások is szorgalmasan gyűjtögetik majd a pontokat, például a szombaton kezdődő Spanyol körversenyen, amely a Tour de France McEwen–Zabel párharca után a Zabel–Cipollini csatát kínálja a sportág szerelmeseinek. A júliusban visszavonulását bejelentő, ám azóta a visszatérés mellett döntő Mario Cipollini lesz az olasz Acqua e Sapone első embere a Vueltán, s olyan ragyogó sprinterek segítik majd a munkáját, mint Giovanni Lombardi és Mario Scirea. Erik Zabel együttese, a Telekom a Zabel, Aldag, Fagnini, Kessler, Klier, Klöden, Schaffrath, Vinokurov, Jakovlev összeállításban indul majd harcba. A németek számára hatalmas lesz a tét, nemcsak a megtépázott tekintélyt kell helyreállítani, de Zabel világ-ranglistabeli első helyét is meg kell védeni. A német szupersprinter tavaly három szakaszt nyert a Vueltán…
Legfrissebb hírek

NBA: a második félidőben fordított a címvédő OKC a Memphis ellen

Amerikai sportok
16 perce

TF: száz éve a magyar nemzet szolgálatában

Egyéb egyéni
26 perce

Menesztették Dárdai Bencéék edzőjét – hivatalos

Német labdarúgás
38 perce

Szoboszlai a City ellen is kiemelkedett a Liverpoolból

Angol labdarúgás
52 perce

Hugo Descat: A hitünk volt a fordítás kulcsa  Szegeden

Kézilabda
1 órája

Tovább hasít Stafford és a Rams, ezúttal a 49ers kapott nagy pofont – videók 

Amerikai sportok
1 órája

Az utolsó menedék – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
8 órája

Újpesti útilapu – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
8 órája
Ezek is érdekelhetik