Mézga Focisuli: Balszerencsés utazás

K. Z.K. Z.
Vágólapra másolva!
2002.07.30. 20:43
Címkék
Hatvannégy országból 1370 csapat – nem állíthatjuk, hogy minimezőny gyűlt össze a göteborgi Világkupán, ahol összesen 12 korosztályban futballozhattak a fiúk és lányok. Magyarországot a kaposvári Mézga Focisuli tizenhét évesekből álló csapata képviselte, elég balszerencsésen. Nem, elsősorban nem a játékkal volt a baj, hanem a körülményekkel. Persze, már az is nagy szó, hogy a kaposváriak egyáltalán kiutazhattak Svédországba, ám a buszút során egy igen komoly kellemetlenséggel kellett megküzdeniük: elromlott a járművük. Előfordul ez persze mással is, ám a mézgások balszerencséjére csak igen sokára sikerült újra használható állapotba tenni a buszt, így szinte szó szerint a fedélzetről leszállva kellett játszaniuk a svéd Örgryte nevű alakulattal. Képzelhetik: 2400 kilométernyi utazás és több órányi idegeskedés után rögtön meccs – senkit nem lepett meg, hogy a magyarok 5–0-ra kikaptak, és végül több, váltakozó sikerű mérkőzés után a 13 helyen végeztek.Az eredmény így felejthető – az élmény felejthetetlen. Mert magyar szemnek bizony igazán érdekes volt az ifjúsági torna megnyitója az Ullevi stadionban – ötvenezer néző előtt.
Legfrissebb hírek

Rögbi: története legsúlyosabb verésébe szaladt bele a sportág egyik nagyhatalma, Új-Zéland

Egyéb csapat
1 perce

Gera Zoltán: Csodálatos volt a West Bromnál töltött időszakom

Légiósok
12 perce

Kulcsmeccs előtt a Győr és a Debrecen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
44 perce

Muszukajev visszavágott az elveszített olimpiai bronzmeccsért a zágrábi vb-n

Birkózás
1 órája

Atlétika: rendkívüli döntés – a férfi távolugrás világcsúcstartóját, Mike Powellt kitiltották minden versenyről

Atlétika
1 órája

TCR World Tour: Michelisz 2 ezreddel nyert az első ausztráliai versenyen

Egyéb egyéni
1 órája

Sportlövő vk: Major Veronika negyedik lett légpisztolyban

Egyéb egyéni
1 órája

Tóth Milán önmagának is bizonyítana a Puskás Akadémia elleni Magyar Kupa-meccsen

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik