A telefonálást nem tiltják

K. Z.K. Z.
Vágólapra másolva!
2002.07.23. 21:16
Címkék
Két nap múlva kezdődik a bajnokság, és az első osztályú mezőnyből három csapatnál is gondok lehetnek a kispadon, hiszen sem az egerszegi Bozsik Péternek, sem az újpesti Molnár Lászlónak, sem a kispesti Fitos Józsefnek nincs meg a vezetőedzői működéshez szükséges A-licence.
"A jelenleg érvényes szabályok szerint nem ülhetnek a kispadra, tehát nem lehet például technikai igazgatónak kinevezni és a cserepadra ültetni az edzőket” – szögezte le érdeklődésünkre Muszbek Mihály, a liga általános igazgatója, aki azonban nyitva hagyott egy kiskaput: azt ugyanis semmilyen passzus nem tiltja, hogy mondjuk a kerítés túloldaláról mobiltelefonnal adjon tanácsokat a kispadról időlegesen száműzött tréner. Ha valaki mégis engedély nélkül foglalna helyet a padon, az ellen a fegyelmi bizottság jár el, de Muszbek nem kívánt elébe menni, hogy milyen szankciók születhetnek. "Nagyon bízom benne, hogy nem lesz ilyen eset, és mindenki a szabályok szerint jár el. Ez az előírás három éve született meg, és természetes, hogy érvényt szerzünk neki. Abban sem talál senki semmi rosszat, hogy száz éve a jobbra hajts szerint vezetünk…”Szöllősi György, az MLSZ sajtófőnöke amondó, nem a szövetség felelős a kialakult helyzetért."A szövetség megtervezte, és lépcsőzetesen vezette be ezt a szisztémát, a képesítések megszerzésére jutott mindenkinek elég ideje. Két éve mindenki tudhatta, hogy kétezerkettő július elsejétől az első és másodosztályba A-licenc kell, míg kétezernégytől az élvonal mellett az NB I B-ben is kötelező lesz a Pro-licenc, illetve a pályaedzőknek az A-licenc. Az MLSZ-t évtizedekig többé-kevésbé joggal támadták, hogy nem tud egyfajta szakmai követelményrendszert érvényesíteni, így most már nem kellene azért támadni, mert végre következetesen érvényesíti a szabályokat…”
Hivatalosan az új kapusedzô, Gujdár Sándor irányítja Kispesten a szakmai munkát (Fotó: Farkas József)
Hivatalosan az új kapusedzô, Gujdár Sándor irányítja Kispesten a szakmai munkát (Fotó: Farkas József)
Hivatalosan az új kapusedzô, Gujdár Sándor irányítja Kispesten a szakmai munkát (Fotó: Farkas József)
Hivatalosan az új kapusedzô, Gujdár Sándor irányítja Kispesten a szakmai munkát (Fotó: Farkas József)
Hivatalosan az új kapusedzô, Gujdár Sándor irányítja Kispesten a szakmai munkát (Fotó: Farkas József)
Hivatalosan az új kapusedzô, Gujdár Sándor irányítja Kispesten a szakmai munkát (Fotó: Farkas József)
A három érintett egyesület persze egészen más álláspontot képvisel.
"Szerdán döntünk arról, milyen megoldást választunk. Mivel Bozsik Péter a ZTE alkalmazásában áll, de mégsem lehet vezetőedző, legalább hadd döntsük el, miféle szerepkörben foglalkoztatjuk – mondta Nagy Ferenc egerszegi menedzser.
Kispesten – Zalaegerszeggel ellentétben – már döntöttek.
"Az A-licences képesítéssel rendelkező ifiedző, Kiss Zoltán ült volna a kispadon, de mivel időközben kapusedzőnek szerződtettük Gujdár Sándort, így ő lesz az, aki például a mérkőzések után nyilatkozhat a sajtónak” – utalt arra Kiss Zsolt tulajdonos, hogy sikerült megoldani a problémát. A kispestiek persze bíznak abban, hogy Fitos József hamarosan megszerezheti a képesítést, és a bajnokság második szakaszában már hivatalosan is ő dirigálhatja a Honvédot.
Érdekesebb a helyzet Újpesten, mert Molnár László tényleg ártatlanul szenved: ha ő lenne a világ legnagyobb strébere, akkor sem iratkozhatott volna be az A-licencet adó iskolába, mert Szlovákiában egyszerűen nincs ilyen képzés. Így a lilák szerdán vagy csütörtökön döntik el, kit ültessenek szombaton a kispadra. Egyelőre csak annyi biztos, hogy Molnár hamarosan Prágába megy, ahol leteszi a különbözeti vizsgát, és megszerzi a Pro-licencet. A lilák remélik, az senkinek nem szúrja majd a szemét, hogy a szlovákiai mester nem Budapesten szerzi meg a képesítését…
Legfrissebb hírek

„Azt szoktam mondani: nagyon sok helyről hívtak, hogy nem kellek” – Horváth Ferenc a jelenlegi helyzetéről

Labdarúgó NB I
22 perce

Összejött az álomdöntő! Alcaraz a Djokovicsot kiejtő Sinnerrel vívja a wimbledoni finálét

Tenisz
28 perce

Kajak-kenu: az Eb-aranyak után már csak a vb-re fókuszál Mircse Iván

Utánpótlássport
30 perce

Az UEFA visszasorolta a Crystal Palace-t az Európa-ligából a Konferencialigába

Európa-liga
55 perce

Felkészülés: döntetlent játszott osztrák ellenfelével a DVTK

Labdarúgó NB I
1 órája

Neszmély Boglárka: A meccs közben nem foglalkoztunk az állással

Vizes vb 2025
1 órája

Kosárlabda: szombaton rajtol a brnói U19-es leány-világbajnokság

Utánpótlássport
1 órája

Elődöntős a magyar férfiválogatott a strandkézilabda Eb-n

Kézilabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik