Kerékpár: Világbajnokok a mezőnyben

G. R.G. R.
Vágólapra másolva!
2002.07.17. 21:31
Címkék
Egy héttel a Tour de France párizsi befutója után, augusztus 6-án rajtol a Magyar kerékpáros körverseny. A 29. Tour de Hongrie mezőnyében ezúttal is sok ismert kerékpárost láthat majd a hazai közönség, sőt, egy világbajnok csapat is tiszteletét teszi, mivel elfogadta a meghívást az ukrán válogatott, amelynek tagjai tavaly aranyérmet szereztek a pálya-világbajnokság egyik legnépszerűbb számában, a 4000 méteres csapat üldözőversenyben. A vb-aranyérmes kvartett tagjai – Csernyavszkij, Fedemko, Szimonyenko és Poljakovics – természetesen az országúton is ragyogó eredményekre lehetnek képesek. Válogatottat küld harcba Szlovákia is, északi szomszédunkat az U23-as országúti együttes képviseli majd. A Tour de Hongrie történetében először áll majd rajthoz profi csapat, a német Olympiapark München együttese tavaly még amatőrként vett részt körversenyünkön, ám a német együttes azóta a profik közé lépett. Külön válogatottat indít Szerbia és a Vajdaság, előbbiben kap helyet a címvédő jugoszláv Mikos Rnyakovics, míg Horvátországból a Kamen, Olaszországból pedig a Colombina együttese érkezik a Magyar Körversenyre. A külföldi gárdák mellett természetesen a legerősebb magyar csapatok is helyet kapnak a 100 fős mezőnyben, így a magyar bajnok Steig Csabával és a Magyar körverseny "hegyek királyával”, Nagy Róberttel megerősített Mapei-Kanizsa KK, a Tour de Hongrie legutóbbi magyar győztesét, Bebtó Zoltánt felvonultató P-Nívó-Betonexpressz-FTC és az igazi csapatot alkotó Postás-Matáv SE is képviselteti magát. Mellettük kisebb klubok is lehetőséget kapnak, a hatnapos versenyen részt vesz a Kaposvár és az Alföld KSE, továbbá az amatőrökből álló Pest megyei válogatott.Ebben az évben 6 nap alatt 14 megyén keresztül, 12 nagyváros érintésével 710 kilométer vár a karavánra, a 3 millió forintos összdíjazásért zajló küzdelmet 60 kísérő autó és 12 motoros rendőr biztosítja majd. A 29. Tour de Hongrie augusztus 6-án Nagykanizsán kritériumversennyel rajtol, majd a Nagykanizsa–Kaposvár–Szeged– Jászberény–Miskolc–Eger–Budapest útvonalon haladva augusztus 11-én a Budai Várban ér véget.
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: Magyarország–Ausztrália férfi pólómeccs a vizes vb-n

Minden más foci
3 órája

A görögök legyőzésével közel kerültünk a csoportelsőséghez; Guzi Blanka: Remek érzés megélni a fejlődést

E-újság
3 órája

A piac varázslói – Moncz Attila publicisztikája

Angol labdarúgás
3 órája

Bravúrral van remény – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
3 órája

Lyles visszavágott Tebogónak; Takács Boglárka nyolcadik lett a monacói Gyémánt Liga-viadalon

Atlétika
3 órája

A spanyolok legyőzték az olaszokat, akik így is továbbjutottak a csoportból a női Eb-n

Minden más foci
3 órája

Kosár: győzelemmel kezdett a B-divíziós Eb-n az U20-as férfiválogatott

Utánpótlássport
4 órája

A Liverpool visszavonultatja Diogo Jota mezszámát – hivatalos

Angol labdarúgás
5 órája
Ezek is érdekelhetik