Drága munkahelyi baleset

GY. B.GY. B.
Vágólapra másolva!
2002.07.06. 20:20
Címkék
Precedensértékű ítéletet hozott a minap Portugáliában a cascaisi munkaügyi bíróság: egy biztosítót arra kötelezett, hogy az utoljára a Setúbalt erősítő Fernando Brassard kapusnak 65 éves koráig havi 6000 (!) eurós (1.5 millió forintos) kártérítést fizessen "munka közben elszenvedett baleset címén.
Az egykori válogatott hálóőr (többek között) azért volt kénytelen visszavonulni a játéktól, mert a kézfejében eltört egy csont edzés közben. Brassard jogorvoslatért fordult a munkaügyi bírósághoz, amely civilként 8.4 százalékos, de mint profi sportoló, teljes értékű, azaz 100 százalékos rokkantságot állapított meg nála, vagyis munkavégzésre alkalmatlannak minősítette őt, és emiatt kötelezte a Setúballal szerződésben lévő biztosítót a már említett hatalmas összeg folyósítására.Az ítélet nemcsak Portugália, hanem az Európai Unió labdarúgóberkeiben is óriási vihart kavart, mert bár korábban volt példa arra, hogy egy munkaügyi bíróság felülbírálja a liga és a játékosok szakszervezete közötti, a biztosítási összegek mértékére vonatkozó szerződést, az most fordult elő első ízben, hogy a megítélt pénz értéke meghaladta a két szervezet által megállapított maximális összeget, azaz a mindenkori minimálbér 15-szörösét."Most képzeljék el azokat a játékosokat, akik nagyságrendekkel többet keresnek, mint Brassard. A kluboknak nem az jelenti majd a gondot, hogy ki kell fizetniük a sérülés időtartama alatt a játékos fizetésének hetven százalékát, hanem az, hogy létrehozzanak egy olyan alapot, amelyből az érintett élete végéig finanszírozzák a kártérítést. Ez a jobban keresőknél fejenként elérheti a tizennyolcmillió eurót! Marad tehát a biztosító, de egyszerűen nem akad majd olyan társaság, amely Portugália élklubjaival szerződést kötne, hiszen, ha bármilyen baleset folytán meghalna vagy játékra teljesen alkalmatlanná válna tíz-tizenkét labdarúgó, akkor jóval százmillió euró feletti összegről beszélnénk. Az amúgy is anyagi gondokkal küszködő egyesületeknek a legkevésbé sem jönne jól, ha egyik pillanatról a másikra ugrásszerűen megnőnének a kiadásaik a biztosítási díjak megemelkedése miatt” – vélekedett az esetről Leonel Costa munkajoggal és azon belül is a professzionális sporttal foglalkozó ügyvéd.Costa a következőket javasolta a probléma megoldására: "A jelenlegi helyzetben a bíróságok kénytelenek az általános jogot favorizálni a különböző ligák és a játékosok szakszervezetei által megkötött szerződésekkel szemben, ugyanis azoknak semmilyen lenyomatuk sincs a mostani jogszabályokban. Éppen ezért az az egyetlen kiút, ha törvénymódosítást hajtanak végre, és ezeket a szerződéseket törvényi erőre emelik.”
Legfrissebb hírek

Rapport Richárd 27., Gaál Zsóka maradt ötödik a sakkvilágranglistán

Egyéb egyéni
17 perce

Az Európa-bajnok kapus szerződést bontott az Atalantával

Olasz labdarúgás
24 perce

Hajnali kettő után még mindig tömeg várta a PSG csapatát az elnökét és a kupát a szállodában – videók

Bajnokok Ligája
29 perce

Ráadás nélkül – dicsérik Kovács István döntését

Bajnokok Ligája
30 perce

Tóth Amarissa W50-es tenisztornát nyert Szlovéniában

Tenisz
31 perce

„Semmin sem változtatott” – Hamilton szerint pénzpazarlás volt az FIA szigorítása

F1
1 órája

Aczél Zoltán: Anno szétrúgtuk, most megöleljük egymást Lipcsei Péterrel

Labdarúgó NB II
1 órája

Jeleztek az államilag elismert akadémiák: betartják az MLSZ új ösztönzőrendszerét

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik